Két év kényszerszünet után a megyeszékhelyi Gáll Lajos Futókör ismét megrendezte a már hagyományossá vált szezonnyitó viadalát, amelyet idén két távon – 6 és 18 km – a Rétyi Nyírben tartottak meg. A kellemes időben lezajlott és jól sikerült versenyen mintegy kétszázan vettek részt.
A megyeszékhelyi Gáll Lajos Futókör Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Kovászna Megye Tanácsa és a háromszéki sportigazgatóság támogatásával szombaton rendezte meg a hagyományos Gáll Lajos Futónap harmincadik kiírását. A megmérettetés új helyszíne a Rétyi Nyír volt, ahol a futás szerelmesei két távon – 6 vagy 18 km – mérhették össze állóképességüket, gyorsaságukat. A verseny remek lebonyolításából a rétyiek is kivették a részüket, hiszen a szervezők kérésére a község polgármesteri hivatalától, az Antos János Általános Iskola tanulóitól, a Kováts András Fúvószenekartól és a RISKE (Rétyi Ifjúsági, Sport és Kulturális Egyesület) önkénteseitől kaptak hathatós segítséget.
A kellemes időben lezajlott, remek hangulatú és jól sikerült viadalon mintegy kétszázan vettek részt, a szervezők pedig elsőre a hosszabbik táv résztvevőit indították el, majd negyedórával később a rövidebb táv népes mezőnye is elrajtolhatott. A kicsik sem maradtak megmérettetés nélkül: amíg anya vagy apa rótta a kilométereket a festői környezetű Nyírben, addig számukra is rendeztek egy rögtönzött futóversenyt. A 18 km-es szám abszolút győztese a marosvásárhelyi a Kovács Szabolcs (1:09:11 óra) és Tuzson Ágnes (1:22:06 óra) lett, míg 6 km-en a sepsiszentgyörgyi Păcurariu-Nagy Diana (24:33.95 perc) és a csíkszeredai Flavius Ștefănescu (23:19.57 perc) győzedelmeskedett.
Eredmények (a helységnév nélküli sportolók mindannyian sepsiszentgyörgyiek): * 18 km: 20–29 év, nők: 1. Tuzson Ágnes/férfiak: 1. Kovács Szabolcs, 2. Tókos Ervin (Bardoc), 3. Hegedűs Szilárd; 30–39 év, nők: 1. Bálint Réka (Marosvásárhely), 2. Dénes Kinga (Marosvásárhely), 3. Lőrinczi Réka (Csíkszereda)/férfiak: 1. Birtalan Etele, 2. Robert Costea (Barót), 3. Józsa Tihamér; 40–49 év, nők: 1. Suciu Szilvia, 2. Tündérligeti Zsuzsanna, 3. Bara Réka/férfiak: 1. Cătălin Vrabie, 2. Crișan Mihály, 3. Bihari Szilárd Attila; 50–59 év nők: 1. Kónya Enikő Imola, 2. Dombi Tünde Kata, 3. Nagy Katalin/férfiak: 1. Butyka Elemér, 2. Kátai Ferenc, 3. Váncsa Jenő; open, nők: 1. Tuzson Ágnes, 2. Bálint Réka, 3. Suciu Szilvia/férfiak: 1. Kovács Szabolcs, 2. Cătălin Vrabie, 3. Birtalan Etele * 6 km: U20, lányok: 1. Amalia Ludușan (Négyfalu)/fiúk: 1. Eduard Marin, 2. Bartók Dávid, 3. Bartók Gergő (utóbbi kettő Orbaitelekről); 20–29 év, nők: 1. Păcuariu-Nagy Diana, 2. Magyarosi Orsolya/férfiak: 1. Dobra Árpád, 2. Naghi Szabolcs, 3. Tóth Máté; 30–39 év, nők: 1. Jakab-Benke Hajnalka, 2. Kolumbán Melinda, 3. Stefan Emese/férfiak: 1. Sándor István, 2. Cârsteanu-Dombi András, 3. Marin Robert Toader; 40–49 év, nők: 1. Dénes Boróka, 2. Nagy Katalin (Bereck), 3. Rodica Maria Prodan/férfiak: 1. Imreh Zoltán, 2. Nagy Elemér (Székelyudvarhely), 3. Pulugor József; 50–59 év, nők: 1. Cristina Marica, 2. Mester-Nagy Ildikó, 3. Sebestyén Ildikó/férfiak: 1. Flavius Ștefănescu, 2. Kis Ágoston, 3. Vajna Miklós; 60–69 év, nők: 1. Szabó Irén, 2. Grepály Gizella, 3. Dobai Magdolna; 60 év fölött, férfiak: 1. Gheorghe Ganea, 2. Elekes-Szántó András, 3. Mihály Csaba; 70 év fölött: 1. Páll Erzsébet.
A támogatók: Visit Covasna, Lucifer, Bani Market, HS Timber, Ervin Impex, KBS Sped, Weekend, Sika, Metal Group, Thermo Control, Arix, Nali-Com, Aquaris, Baumeister, Sportvilág, Bon Sweet Bon, Modern House, Condenz, Aluco, Bem-Balogh, Romill, Közművek, T3 Nyomda, Masterpack, Pro-Sol-Com, Info-Cont, Salvia gyógyszertár, Tehnostar, BMZ-COM, Multi Nr. Nyomda, Ariadne, Luffi Vilmos, Mester-Nagy Ildikó, Bagoly Miklós Levente és Péter József, Réty község alpolgármestere. (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.