Nagy-Britanniában élő román állampolgárt gyanúsítanak a hatóságok azzal, hogy segített a román közintézmények elleni hackertámadásokat magára vállaló Killnet csoportnak.
Lucian Bode belügyminiszter tegnap bejelentette, hogy azonosítottak egy Nagy-Britanniában élő román állampolgárt, aki a jelek szerint oroszról románra fordította a kiberbűnözői csoport által népszerűsített anyagokat, és tanácsokat is adott nekik arra vonatkozóan, hogy mely román intézmények weboldala ellen intézzenek támadást. Korábban a román rendőrség is közölte, hogy a brit hatóságok házkutatást tartottak egy román állampolgárnál, akiről gyanítható, hogy segítette az orosz Killnet hackercsoportot.
Április 29-étől kezdve DDoS típusú (elosztott szolgáltatásmegtagadással járó) támadások érték több romániai közintézmény és szervezet honlapját. Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC) közölte, hogy a támadásokat az orosz Killnet hackercsoport vállalta magára, és azzal indokolta, hogy a román állam Ukrajnát támogatja az Oroszországgal való katonai konfliktusban. Az ügyben a brit National Crime Agency nyomozóiroda kezdett kivizsgálásba a román rendőrség informatikai bűnözéssel foglalkozó igazgatóságának segítségével.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.