Amikor 1991. december 14-én Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium dísztermében 84 személy aláírta a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének megalakulását szentesítő jegyzőkönyvet, nem is gondoltuk, hogy évtizedeken át ez a szervezet lesz a legidőtállóbb a rendre létrehozott, megindított szerveződések közül.
Nálunk, Háromszéken is már korábban megkezdődött a szervezkedés, mondhatni, a tanügyi szakszervezettel egy időben történtek a kezdő lépések, ez adott lehetőséget arra is, hogy mindjárt a rendszerváltást követő tanévben rendeződött a szakszervezet helyzete. Az első alkalommal elnökké választott Nagy Gábor személyében a lehető legalkalmasabb vezetőt állítottuk a megyei szakszervezet élére. Azért írom többes szám első személyben, mert tulajdonképpen hárman viteleztük ki a pedagógusok eme mozgalmának kiteljesítését (mellettünk volt Ferenczy Tibor filozófiatanár, aki aztán sajnos vissza is lépett a közszerepléstől). Nagy Gábor maradt a szakszervezettel, én viszont – akkor még a Háromszék című napilap oktatási rovatának vezetőjeként – a pedagógusszövetség szekerét irányítottam együtt Pál Ferenccel, a közben létrehozott Mikes Kelemen Elméleti Líceum igazgatójával.
Ketten vettük nyakunkba a megyét, több megbeszélést is tartottunk, leginkább a kézdivásárhelyire meg a barótira emlékszem. Ezeken az a kérdés is megfogalmazódott, hogy milyen előnyei származnak valakinek abból, ha tagja lesz a szövetségnek. Akkor pillanatnyilag azzal válaszoltunk, hogy szerintünk minden magyar pedagógusnak érdemes csatlakozni ahhoz a szervezethez, amely nem csupán szakmai vonatkozásban képviseli a magyar pedagógustársadalmat, de politikamentességének köszönhetően a jogokat és érdekeket is felkarolja. Nagy tetszéssel fogadták, hogy már a fordulat utáni első tanévben életműdíjat alapítottunk és adtunk neves pedagógusoknak Kézdivásárhelyen meg Baróton.
1990-ben Nagyváradról is érkeztek hírek az ottani kollégák mozgásáról. Az egyik kezdeményező, Pásztor Gabriella (ő egy időben a tanügyminisztérium oktatási államtitkára is volt) levelet is küldött Háromszékre Rákosi Zoltánnak, a megyei tanfelügyelőség fizika–kémia szakos felügyelőjének, későbbi főtanfelügyelőnek. Ő nekem adta át a váradi levelet, abban arról tájékoztattak, hogy náluk milyen lépések történtek a pedagógusok szervezése terén, s fel is kért egyben, hogy hangoljuk egybe a lépéseinket. Ezek a próbálkozások akkor veszítették el érvényüket, amikor Lászlófy Pál Csíkszeredából nyakába vette az országot és az alakulgató szövetség ügyét, s pár hónap múlva megerősödött az az elképzelés, hogy egyetlen közös szervezetet kell létrehoznunk, amelynek céljait közösen kell meghatározni. Kezdeti lépéseinket vitte magával Pál Ferenc az országos elnökség elé, s végeredményben ebből nőtt ki többek között az Ezüstgyopár-díj is.
A megyei életműdíjat azóta kihagyások nélkül felkarolja a megyei RMPSZ. A két világjárványos esztendőt leszámítva minden tanévben át is nyújtottuk azt az arra érdemesülteknek, évente tizennyolc-harminc személynek. Sőt, Korodi Hajnalka volt megyei RMPSZ-elnök emlékére, kézdivásárhelyi óvónők kezdeményezésére tíz esztendeje minden évben Korodi Hajnalka-díjat adományozunk egy olyan pedagógusnak, aki sokat tett és tesz a közösségi lét kiteljesítéséért, saját közösségének erősítéséért, fenntartásáért. Egy idő óta díjjal jutalmazzuk azt a lelkészt is, aki az átlagosnál eredményesebben dolgozik az iskola és a templom kapcsolatának szorosabbá fűzéséért.
A szövetség alakulására visszatérve, hadd idézzem fel, hogy a sepsiszentgyörgyi esemény előtt páran Szovátán találkoztak 1991. július 11-én, ez volt tulajdonképpen az előkészítő tanácskozás, amelyen harmincnégyen vettek részt, s szinte a teljes magyar oktatást képviselték. Megyénként legalább két személyt vártak, így hát a képviselet széles körű volt. Az alapítás előkészítésének fontos lépcsőfoka volt ez a szovátai megbeszélés, amelyen részvételi lista is készült. Háromszékről Dénes Csaba (Bodok), Székely János (Kökös), Baka Mátyás (Kézdivásárhely), Megyes Zoltán (Barót), Fekete Miklós (Kézdivásárhely), Ferencz István (Barót) vett részt, Sepsiszentgyörgyről pedig Nemes Antal és Nagy Gábor, ő volt az, aki a korabeli listát megőrizte, s az idei Ezüstgyopár-díj átadó ünnepségén, ahol maga is a kitüntettek között volt, megőrzésre átnyújtotta azt az RMPSZ országos elnökének. Ezt követte aztán az alakulást kimondó jegyzőkönyv megszerkesztése és aláírása Sepsiszentgyörgyön (majd a bírósági végzés Csíkszeredában). Összesen nyolcvannégyen láttuk el kézjegyünkkel a megszerkesztett iratot. Mind területi szórás, mind foglalkozás tekintetében ugyancsak változatos volt a részvétel.
Végezetül hadd emlékeztessek néhány olyan rendezvényre, amely háromszéki indíttatású, s miért ne tenném hozzá, személyes kötődéseim is vannak ezekhez. Az életműdíj mellett néhány éve a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal, illetve az RMPSZ országos vezetőségének támogatásával elismerő oklevelet és jutalmat adunk át azoknak a sepsiszentgyörgyi pedagógusoknak, akiknek tanulói a megelőző tanévben nemzetközi, országos és körzeti versenyeken kiváló teljesítményt értek el. Tavaly azok kapták ezt a jutalmat – mivel elmaradtak a vetélkedők –, akik a járvány ellenére hátukon vitték a tanintézetek életét. Így elsősorban informatikusok, adminisztratív dolgozók vehették át a díjat.
Büszke vagyok arra, hogy én javasoltam és szerkesztettem meg a Tudományos Tanács létrehozását eredményező szabályzatot, s így idén ősszel már tizedik alkalommal osztunk Apáczai-díjat. Az RMPSZ képviseletében minden alkalommal ott voltam az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének munkájában, rendezvényein. Kezdeményezésemre indítottuk el a balladamondó- és -éneklő versenyeket, V–VIII. osztályosok részvételével a megyei vetélkedőket. Évekig sikeres volt a szaklíceumok és szakiskolák tanulói számára beindított megyei, illetve országos anyanyelvi vetélkedő, amely a minisztérium versenyprogramjába is bekerült, bár később, pár esztendő elteltével a minisztérium nemzetiségi osztálya fel is függesztette. Éppen egy szovátai rendezvény alkalmával kérdeztem az illetékestől ennek az okát. A válasz felettébb furcsa volt: túl sok a magyar vonatkozású kezdeményezés. Ennek esett áldozatul a szakoktatásban tanulók egyetlen magyar anyanyelvi seregszemléje.
Még egy dolgot feltétlenül megemlítek: mintegy öt éven át, 1993-tól kezdődően az akkori Perspektíva Szakiskola tanárait, kollégáimat bevonva, tantárgyversenyeket rendeztünk közismereti tantárgyakból. A megye minden szakközépiskolája elküldte jelöltjeit magyarból, románból, számtanból, fizikából, kémiából, földrajzból, történelemből. Százak fordultak meg aznap a szakiskola szűk folyosóin, tantermeiben. Megelégedéssel mondhatjuk el, hogy a szövetség 25. évfordulója méltatására elindított évkönyv most már hagyományosan minden esztendőben megjelenik, s külön öröm számomra, hogy a kezdeményezésemre megindult sorozat első számában magam írhattam az előszót, azaz a beköszöntő szöveget, s bátorításul ott állt az ötlet mellett Lászlófy Pál és Burus Botond.
Persze, sok minden megvalósult még, s maradtak is el különböző tervek, ám engem elsősorban az bánt, hogy a huszonöt éves fennállást méltató sepsiszentgyörgyi nagygyűlésen, de korábbi elnökségi üléseken is tárgyalt javaslat, az Apáczai Csere János, a nagy erdélyi pedagógus tiszteletére felállítandó szobor, mint az erdélyi magyar oktatás jelképének megvalósítása, egyszerűen elmaradt. Ugyanígy bosszantó, hogy nem sikerült rendezni a háromszéki szervezet sepsiszentgyörgyi székházának ügyét. Még 1998-ban útnak indítottuk – kezdetben két intézet, a Perspektíva Szakiskola (osztályfőnök Péter Sándor) és a Kereskedelmi Szaklíceum (osztályfőnök Péter Zsuzsanna) – egyik legnépszerűbb kezdeményezésemet, a végzős középiskolás diákok ökumenikus ballagását, közös istentiszteletét. Szemkápráztató élmény együtt látni a templomban pár száz érettségi vizsga előtt álló fiatalt, akik aztán az iskolai búcsúztatáson saját tanáraik előtt sorakoznak fel. Emlékezetes rendezvényünk már vagy tizenkét esztendeje a pedagógusoknak szervezett ökumenikus tanévnyitó a pedagógusok részvételével.
Az RMPSZ Kovászna megyei elnökeként szólnom kell arról, hogy a négy széki szervezetre való tagozódás sok előnnyel járt a tagok mozgósításában, az országosan elindított rendezvények, megbízatások teljesítésében, a különböző események felkarolásában. A mintegy ezer tagot számláló megyei szervezet minden olyan programot, javaslatot, rendezvényt felkarolt, amelyek az országos elnökség kezdeményezésére indultak el. Szabó Margit alsó-háromszéki, Veres Enikő felső-háromszéki, Becsek Éva orbaiszéki és Dimény János erdővidéki elnök számos kezdeményezést léptetett életbe, amelyek igazodnak a helyi elvárásokhoz, lehetőségekhez, színesítik, gazdagítják a pedagógusszövetség életét, munkáját.
Dr. Péter Sándor, az RMPSZ Kovászna megyei elnöke
