Ismét virágba borul Sepsiszentgyörgy főtere, péntektől vasárnapig virágvásárt szervez a Tega Rt.
Munkatársuk, Bedő Tünde lapunknak elmondta, több termelőt is meghívtak a rendezvényre, ám más településeken is tartanak hasonló vásárokat, így volt, aki visszamondta a megyeszékhelyi lehetőséget. Ennek ellenére lesz miből választani, két Szeben megyei forgalmazó virághagymákat kínál és kapható lesz többféle cserepes virág is, emellett számos dísznövény, cserjék, bokrok és csemeték közül is választhatunk kedvünkre valót. Maksai, kézdiszentléleki, sepsiszentgyörgyi, gelencei, illyefalvi, kökösi, aldobolyi, nyujtódi és gidófalvi termelők, virágkertészek várják majd az érdeklődőket péntektől vasárnapig 8 és 18 óra között. Nem csupán a virágok miatt lesz érdemes kisétálni a főtérre, a korzón szombaton és vasárnap zajlik a hagyományos havi termékvásár is. (dvk)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.