Szombat délután ismét felcsendült a Gaudeamus a kézdivásárhelyi Vigadó színháztermében, ahol tanárok, szülők, nagyszülők, rokonok, barátok és meghívottak jelenlétében megtartották a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok karának kézdivásárhelyi, a Bod Péter Tanítóképzőbe kihelyezett tagozatának óvoda- és elemi oktatás pedagógiája szak utolsó végzős hallgatóinak ballagási ünnepségét, amit egyetemzáróval kötöttek össze. Az idei ballagás egy kicsit más volt, mint a többi, hiszen több mint húsz év után ez volt a tagozat utolsó ballagása. A tizenegy végzős – tíz lány és egy fiú – a Gaudeamus akkordjaira vonult be a színházterembe.
Az ünnepségen a harmadéves végzős hallgatókat és a megjelenteket dr. Kálmán-Ungvári Kinga, a tagozat igazgatója köszöntötte. „Egyértelműen öröm, hogy a tagozat 1999-beli megalapítása óta nappali és távoktatásos formában több mint hétszáz hallgató végzett itt és szerzett tanítói, óvodapedagógusi oklevelet. Öröm, hogy ezeknek a hallgatóknak megadatott a lehetőség, hogy otthonuk közelében végezhessék el a felsőfokú képzést, hiszen jól tudjuk, számtalan hallgatónk nem engedhette volna meg magának családi vagy anyagi okokból, hogy távolabbi helyszíneken folytassa tanulmányait. Öröm, hogy a végzőseink nagy számban el tudtak helyezkedni a szakmában, a visszajelzések alapján szépen megállják a helyüket és azt teszik, amit hivatottak tenni, nevelik, oktatják a háromszéki gyermekeket” – mondotta többek között a kihelyezett tagozat vezetője, aki azt is elárulta, hogy az oktatás a nappali formában ezzel megszűnt, de a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem vezetői szeretnék, ha az egyetem képviselete megmaradna Kézdivásárhelyen továbbképző központ, kutatóközpont, esetleg távoktatás formájában. „Erről folynak még egyeztetések, tárgyalások és bízom benne, hogy valamilyen formában megmaradhat a helybeliek támaszaként” – fűzte az elmondottakhoz az igazgató, aki zárszóként köszönetet mondott mindazoknak, akik 1999 óta támogatták a kihelyezett tagozat munkáját, majd a Molnár Józsiás-iskola IV. A osztályos tanulói előadták Minden felnőtt volt egyszer gyerek című irodalmi-zenés összeállításukat. A műsort Szabó-Kelemen Katalin tanítónő tanította be.
A végzősök nevében az évfolyamelső Albu Renáta mondott búcsúbeszédet, majd a végzősök zenés-dalos összeállítása és búcsúja következett. Ezt követően levetítettek egy rövid videót, ami az elmúlt három évbe nyújtott visszatekintést, emlékezetes események képkockáit örökítette meg, majd a tagozat igazgatója díjazta az éltanulókat. Az ünnepség végén valamennyi végzős és oktató emléklapot kapott.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.