A maga valóságában éli át és írja meg az első világháború – a tartós állóháború – szörnyűségeit, örök példát és tiltakozást váltva ki a háború embertelensége ellen. Az aknaszilánktól súlyosan megsebesült német katona író a háború végét kórházban éli meg. A harmincas években megjelent regényeiben a hitleri Németország létrejöttét írja le. A hitleri üldözés elől Svájcba (1933), innen az Egyesült Államokba (1939) emigrált, ahonnan csak a háború végén (1948-ban) tér vissza Európába. Svájcban telepedik le, itt él haláláig.

Olvassuk el közösen Három bajtárs című könyvéből az alábbi megállapításait. „Akit testközelbe enged az ember, azt meg is akarja tartani. És megtartani senkit nem lehet.” Minden ember a felette eljáró évek várt, de leginkább váratlan eseményei miatt kénytelen átértékelni a kapcsolatait. Barátok, szerelmek tűnnek el mellőlünk és kapnak helyet az emlékek között.

„Egy férfi nem élhet a szerelemért, de egy emberért igen.” A könyv alapgondolata. És talán egyetlen olvasója sincs ezen írásnak, akinek életében, túl a mulandó (szerelmi) kapcsolatokon ne alakult volna ki egy megrendíthetetlen, megerősítő próbát is átvészelt barátság.

Remarque regényeiből – Nyugaton a helyzet változatlan, A diadalív árnyékában – a történteket a maguk szörnyűségében visszaadó filmek készültek. A határozottan náciellenes és antifasiszta író választott regénytémái hitelesen ábrázolják a két világháborúhoz kapcsolódó embertelenség szörnyűségeit.