A május 7-én, szombat délután megszervezett közösségi alkalmon négy egyházközség nőszövetségeiből mintegy negyvenen gyűltek össze közös istentiszteletre, együtt imádkozásra és tartalmas együttlétre az Orbaiteleki Református Egyházközség imatermében.
Az idén a világimanap résztvevői és szervezői Angliára, Walesre és Észak-Írországra figyeltek, az Egyesült Királyságban élő asszonyok készítették el a világimanapi alkalom liturgiáját. Ezen túlmenően a jelenlegi feszült helyzetre is gondoltak a szervezők, a háború borzalma beárnyékolja az emberek életét. Az együttlét finom ebéddel kezdődött, amit a helyi nőszövetség tagjai készítettek, szívvel és lélekkel. Az idei téma a „Reményteljes jövő felé a háború árnyékában” volt, ehhez kapcsolódott a házigazda, Incze Hunor lelkipásztor igehirdetése is. Jeremiás 29,1–14 alapján szólt a bátorító üzenet a résztvevőkhöz, miszerint Istennek gondja van az ő népére, bármilyen körülmények is legyenek a világban. Szőcs Endre barátosi lelkipásztor gitáron kísérte az éneklőket, majd Bacsó István bemutatta az Egyesült Királyságot. A vendéglátók apró ajándékkal kedveskedtek az asszonytestvéreknek, a szív alakú hűtőmágnesre bátorító ige volt írva: „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek” (Jer. 29,11) A tartalmas együttlétet közös énekléssel, majd csoportkép készítésével zárták.
Biró Erika szörcsei református lelkész
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.