Sportfotó-kiállítás nyílt a sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban kedd este. A falakon a helybeli Művészeti és Népiskola által szervezett műhelymunka eredményei, a 6–0-ra végződött Sepsi OSK–Academica Clinceni futballmérkőzésen készült felvételek láthatók.
Az est házigazdája, Huszár Szilamér, a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete fotószakosztályának koordinátora – aki oktatótársa, Halmágyi Zsolt sportfotós üdvözletét is tolmácsolta – elmondta, nagyszerű lehetőségük volt a Sepsi OSK jóvoltából futballmérkőzésen fotózni, ami nagyon nehéz, de a tanoncok derekasan helytálltak. Ennél nehezebb csak a hokimeccs fotózása, erre Csíkszeredában szintén Halmágyi Zsolt közreműködésével kerülhet sor.
A tárlatot Gáj Nándor, a Művészeti és Népiskola igazgatója nyitotta meg. Elmondta, nyitottak az új kezdeményezésekre, fotós alapképzést is szeretnének indítani, egyelőre fotós műhelymunka-sorozatot szerveztek. Jelen workshop résztvevői, kiállítói Székely Szabolcs, Sólyom Ernő, Veres Katalin, Majorán Márta és a mindössze tizennégy éves Máté Bence, aki ugyanúgy helytállt, mint a felnőttek. A tárlaton láthatók még az oktatók fotói is.
Következő lépésben Kommandón szerveznek fotótábort, melynek szakmai irányítója Both Gyula EFIAP-díjas fotóművész, a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub elnöke, őt segíti Huszár Szilamér.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.