A három székely ruhás osztály a kisdiákok sorfala között vonult be a nyírfacsemetékkel díszített iskolaudvarra, felhangzott a mikós himnusz, a ballagók átadták az iskola zászlaját az utánuk következő évfolyamnak, és felolvasták neveiket a szép számban összegyűlt ünneplő közönségnek. Elsőként Sztakics Éva köszöntötte a jelenlevőket: elmondta, hogy nehéz négy év van mögöttük, a mostani végzősöknek előbb az iskolán belül kellett költözködniük az épület felújítása miatt, majd a járvány kitörésekor haza, az online oktatásba, ahonnan visszatérni is csak maszkkal lehetett – de nagyon igyekeztek ezt a generációt is felvértezni azzal a tudással, amivel az akadályokat, az útjukba kerülő köveket a maguk javára tudják fordítani, ki-ki a maga mestersége szerint.

Kiss Imre főtanfelügyelő saját, 37 évvel ezelőtti ballagásával vont párhuzamot: akkor is járvány volt, másféle, ideológiai megszorításokkal, ám a boldogságra való képesség mindenkiben magában rejlik, a Mikó pedig akkor is felkészítette diákjait a jövő kihívásaira. Az akkori generációknak az 1989-es rendszerváltás alakította át teljesen az életét, értékrendjét, most pedig más ismeretlenekkel kell megküzdeni, de ebben segít, ha a szorgalom, a tudás, a becsületes munka szövetségesei lesznek. Tegyenek eleget nemzetünk, szülőföldünk, anyanyelvünk, hagyományaink iránti kötelességüknek is, és éljenek a lehetőségekkel, a döntés jogával és felelősségével.

Gratulált a végzősöknek, szüleiknek és tanáraiknak Antal Árpád polgármester is, akinek üzenetét Kondor Ágota önkormányzati képviselő olvasta fel. Sepsiszentgyörgy elöljárója három dologra hívta fel a fiatalok figyelmét: először arra, hogy ne keseredjenek el, ha nem érzik minden nap, minden percben sikeresnek magukat, mert nem mindig rajtuk múlik, de saját útjukról ne hagyják magukat eltéríteni, mert csak azon lehet sikerük; másodszor arra, hogy ne elszenvedői legyenek az életüknek, hanem alakítói, merjenek szembemenni az árral is, mert Farkas Árpáddal szólva „élni a hó alatt is lehet jó, de csattogó szélben érdemesebb”; harmadszor pedig arra, hogy soha ne szűnjenek meg kíváncsinak lenni, menjenek, lássanak, tanuljanak, és elveiket ne adják fel. Végül pedig felhívta a figyelmet arra, hogy a mai, válságokkal, járványokkal és háborúkkal dúlt világban Sepsiszentgyörgy egy biztos pont, ahova bármikor, bárhonnan hazajöhetnek, és tehetnek valamit a közösségért.

A ballagók részéről Kató Balázs búcsúzott: elmondta, hogy nemcsak épület volt az iskola, hanem lelki támasszá is vált, s bár az otthoni oktatás, a közösségtől való elszakadás fájdalmas volt, az utóbbi időben igyekeztek mindent bepótolni, amit csak lehetett. Az elmúlt évekből mindenki másra emlékszik, mégis összeköt minket valami – vélekedett. Köszönetet mondott a tanároknak, szülőknek és diáktársaknak is, saját évfolyamtársait pedig arra biztatta, hogy soha ne a könnyebbik utat válasszák, mert a siker csak úgy ér valamit, ha foggal-körömmel megküzdenek érte. A stafétát átvevő tizenegyedik osztályosok közül Krecht Hanna Regina az emberré válás fáradtságáról beszélt.

A tanulmányi díjak átadása következett, s bár a járvány miatt sok verseny és vetélkedő elmaradt, így is rengeteg kiemelkedő teljesítményű diákot jutalmaztak, még a különdíjak sora is meglehetősen hosszú volt. A végzősök is hagytak – a hagyomány szerint maradandó – ajándékot, facsemetéket ültettek. Az ünnepség során többször is énekelt a Mikó kórusa, zenélt a szintén diákokból álló Álljunk meg! együttes, versek és népdalok is elhangzottak, az egyházi (református és római katolikus) ima és áldás után pedig a Gaudeamus igitur eléneklésével zárult a kicsengetés.