Demeter J. Ildikó
Árgus szemekkel figyelte a román sajtó Novák Katalin erdélyi látogatását, kivesézték minden egyes pillanatát, és meg is találták a hibát benne: a nemrég hivatalba lépett magyar államfő (aki nem a holdról pottyant ide, az előző években többször is részt vett a tusványosi szabadegyetemen) ugyanis azt merészelte írni a közösségi oldalán, hogy kiemelt feladatának tartja az összmagyarság képviseletét, nem számít, hogy a határ melyik oldalán él, mert „A magyar az magyar, s pont”.
Nosza, legott ugrottak a szolgálatos hazafiak: már csak ez hiányzott a szlovéniai jégkorongbajnokságon elénekelt székely himnusz után, ez csakugyan több a soknál! Annyira, hogy nem csak a nyíltan nacionalista uszítók és megmondóemberek álltak be ugatni, hanem a külügyminisztérium is kiadott egy rendreutasító állásfoglalást, amelyben arra figyelmeztet, hogy „a nemzetközi jog alapján egy állam nem formálhat bármilyen jogot egy másik állam polgáraival szemben”, habár ezen a szinten (ahol nem önjelölt hősök, hanem felkészült szakemberek dolgoznak, legalábbis elvileg) már tudni illenék különbséget tenni egy nyilatkozat és egy jogi aktus között.
Érdekes egyébként, hogy ez a téma mennyire fekszik a bürokratáknak is: a szöveg nem olyan fűrészporízű, mint a hivatali közlemények szoktak lenni. És leckéztet is, hogy is tagadná meg magától ezt az élvezetet a fogalmazó, aki szerint „Magyarország anyaországként legfeljebb a kulturális kapcsolatok megerősítésében lehet érdekelt”, mert „a magyar nemzetiségű román állampolgárok identitáshoz (etnikai, kulturális, vallási, nyelvi) fűződő jogai tiszteletben tartásának elemi felelőssége állampolgárság szerinti államként Romániát illeti”. Hát, Románia e téren (is) elég rossz bizonyítványt ad ki magáról, már csak azzal is, hogy amikor baj van, mindig a magyar kártyát rántják elő a figyelem elterelésére.
Baj pedig bőven van ebben a „mintaországban”, ahol válság válságot ér. Ezek egyike éppen az értékrend borulása, hogy nem azzal foglalkozunk, amivel kellene. Jobban fognak élni a románok, ha a székelyek nem éneklik többé a himnuszukat, vagy ha a gyulafehérvári szórványmagyarság elfelejti Bethlen Gábort?
És ha már egy másik állam polgárainál tartunk, hogy is állunk Klaus Iohannis államfő nyilatkozataival, amelyekben a román államnak a külföldön élő románok iránti felelősségéről beszélt, nem is egyszer? Neki miért szabad? Mert tudjuk már, hogy mekkora a távolság a szavai és a megvalósításai között? Vagy, mert ilyen esetben mindig kettős a mérce, akkor is, ha nem néhány hőzöngő nyomja le, hanem az a minisztérium, amelyben patikamérlegen kell súlyozniuk minden betűt, hiszen a nemzetközi kapcsolatok igen bonyolultak.
A magyarellenes keménykedés célba talál az erre fogékony közönségnél, de nem az az igazi hazafi, aki szívére tett kézzel hallgatja a román himnuszt (és csakis azt), hanem az, aki tesz valamit azért, hogy a lakosság háromnegyedét ne fenyegesse szegénység, ha megdrágul például az üzemanyag. A kirakati hazafiasság a maga kötelezőnek szánt rituáléival semmit nem old meg. Az viszont segíthetne kissé, ha a hazai vezetőkre összpontosítanának. Nem másért, de nagyon úgy tűnik, hogy a román állampolgárokat határon belül sem nagyon képviseli senki.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.