Történetekből ványolt régmúlt

Miért rövid a története felénk egy-egy kisebb falunak? – csodálkoznak többen. A mi elődeink zöme csak a XIV. század elején telepedett itt le. Nem várták itt őket régi, kézzel írott dokumentumok, kevés írástudó-írásszerető érkezhetett egy-egy ilyen kicsi faluba, mint éppen Ikafalva. De voltak köztük jó észjárásúak, akik mondákat, történteket szőttek-hallottak a vidékről, a tapasztalt-öregedő emberektől, egyszóval: helytörténetet teremtettek. Nehéz lehetett a lúdtoll akkoron az írni tudó embereknek, mert megfordulta itt magát a vaskor embere, áthaladtak a szkíták, itt hagyták edénytöredékeiket, került elő az ikafalvi talajból római kori kerámia is, amit a Székely Nemzeti Múzeumban őriznek. Akik aztán hosszabban meg akarták ülni ezt a helyet, csináltak maguknak múltat és történelmet is. Ezért van az, hogy mi nem tudunk úgy írni a jelenről, hogy ne pillantsunk vissza a hely múltjára-régmúltjára.

Írtak már erről a helyről a szentgyörgyi régészek, megjárta itt magát 150 évvel ezelőtt Orbán Balázs is, és elsiratta a falu romladozó régi katolikus templomát, kismonográfiát és verses könyvecskét is szerkesztettek azóta az ikafalviak, de mi sem maradtunk le, Háromszék napilapunk kiadóhivatala 2010-ben egy Háromszék-falufüzetbe összefoglalta mindazt, amit kellett.

Jó az, ha a régebbi dolgok nyomdafesték alá kerülnek. A falu újabb történései benne vannak Nagyoláh Ilonka nyugalmazott tanítónő naponta növekedő naplójában, az alig egy éve beiktatott új ikafalvi református lelkipásztor, Miklós-Kovács Zsuzsa gyülekezeti lapjában, a mindenkori ikafalvi tanítók jegyzeteiben, napjaink számítógépeiben s a még élők emlékezetében.

Ikafalva nevét a falu népe által elképzelt és oda letelepedett hőstől kaphatta – mondják és hiszik –, s mint ilyen, különleges ez a falu. Történetének túlnyomó részét az ott élő személyek és családok történetéből állítottam össze, de meg kellett szólítani néhány jellegzetes élő személyt is, s így egy keveset más a jelenlegi mese, mint az olvasó által megszokott eddigiek. Ikafalva nem bővelkedik sok régészeti-történelmi reliktumban. Régiségértéke a romossá lett ősi katolikus temploma, mely a Papok hegyén állt, a helyette később emelt református templom is, de figyelemre méltó az ott élők értékké változott szellemi terméke, ami ma e falucska értéktárának része. És ami mai riportmesénk oroszlánrészét képezi.

Református templom

Ki volt Ika, ki volt Póka?

Székely elődeink kevésbé jegyezték le a falu történéseit, egy-egy eseményre, személyre csak peres oklevelek világítanak rá. A falu azonban hagyott még tisztázni valót: homály fedi, hogy ki lehetett Ika, akiről nevét kapta – s a csernátoni csonka torony is az Ikavára nevet –, miként az is, hogy ki volt Póka, akinek „sírhalmát” a Kapitánytagban most is látni lehet. A Csíki krónika homályos adatai szerint „Ika a kisebb rabonbánok egyike volt. Ika, Póka király vezére, más változat szerint testvére, akit Bálványos várából elűztek, ide vonult, s itt épített magának várat, egy véres csatában azonban a mostani Ikafalva helyén megölték. Eszerint az Ikafalvát alapító hős volt, kinek véréből a ma is létező Furus forrása fakad.”

Válogatunk a legkülönbözőbb szájhagyományok között. Pókahalmának titkáról tudtunkkal eddig egy régész-történész sem nyilatkozott. Na de a székely szájhagyomány mindent megold, s egy másik rege szerint „a két testvér a Csernáton és Torja közötti síkon vívott győztes csatát a székely vallás kiirtására küldött királyi hadakkal, de a diadal Póka életébe került, s őt nagy pompával temették el a harcosai által összehordott nagy halom alá, melyet azóta is Pókahalmának neveznek”.

Jómagam is ellátogattam Pókahalmához. Régi érdekesség ez, neve már 1653-ban előfordul egy, a faluhoz kapcsolódó írásban. Szemmel látni, hogy mesterséges halomként emelkedik ki a medence síkjából, régészeti kutatás nyomaira nem leltem. Mondanunk sem kell, hogy egyre ritkább már az a mai ember, aki vajmi keveset is tudna erről a halomról mesélni. De felette szépek Orbán Balázs szavai egy másik regeváltozatról, s így helyénvalónak tartjuk, hogy idézzük, a többit a jövő krónikásaira-történészeire bízzuk.

„A nép száján élő hagyomány közelíti meg leginkább a valót, miszerint az utolsó török harcok alkalmával a bodzai székely őrséget árulás folytán legyőzte a pogányok dúló serege, amely Háromszéket pusztítá. Csakhamar megjelentek a honmentő verescsákós huszárok Pókai ezredes vezetése alatt, s a dúló törökök felett fényes győzelmet arattak. Hanem a népet diadalra vezetett hős vezér is elesett, a hálás nép pedig a hazaért elvérzettet eltemette a nevét viselő halom alá, mely még most is naponta növekedik, mert az ott elmenők mindig megpihentetik lovaikat, s követ vagy hantot dobnak oda, mondva: nyugodjék békével. Az ilyen sír, melyet a nép önkéntes kegyelete emel s nagyobbít naponta, a legnagyszerűbb, legmaradandóbb síremlék, nagyobb és dicsőbb, mint a hízelgők által emelt érc vagy gránit-szobor. És ki hazáért, ki egy dicső eszmeért küzdve halt, kinek hamvai felett naponta százak, ezerek kötnek emlékfüzért, az elérte a legnagyobb földi jutalmat, az még e földön dicsőült.”

A Póka név egyébként nagyon régi, az erdővidéki Bardocon éppen Orbán Balázs talált rá a Pókaföldje helynévre. Erdélyben létezik Póka nevű település és Pókakeresztúr is, egyik közeli munkatársam édesanyja is pókai. Póka falu Marosvásárhelytől 25 kilométernyire északra, a Sárpatak jobb partján fekszik, Marossárpatak községhez tartozik. Lakói elsöprő többségben magyarok. Póka Egon volt a neve a nemrég elhalt blueszene legendás alakjának, az Egerben született Póka Balázs pedig az egyik legnagyobb magyar bariton operaénekes volt.

Miklós-Kovács Zsuzsa lelkipásztor

A Papok hegye, Kolonics és Péter-Pál

A Papok hegyét a faluban mindenki ismeri. Egyike a közeli magas domboknak, melynek tetejét a település temetője koronázza, jól lehet látni a távolabbi környékről is. Már csak fedéltelen romként küzdött az enyészettel a XIX. század közepén, amikor felkereste a tisztes maradványt Orbán Balázs. Falainak egy részét akkor még jól lehetett látni egy öl magasságban. A katolikus időkben a domb tetején papok lakhattak – folytatják a maradék emlékezetet a ma élők is. A magasabb kőfallal bekerített templom éppen ennek a kolostornak lehetett tartozéka. Sajnos, ásatásokra a faluban már nem emlékezik senki, s így története sem maradhatott fenn. Korát egybehangzóan XIII–XV. századinak becsülik a régészek. Egyenes záródású szentélyről beszélnek azok, akik tanulmányozták, késő gótikus boltozatról, sekrestyeajtóról és szentségtartó fülkéről. Vannak, akik azt állították, hogy a hajó román kori alapokon nyugszik, olyanok is, akik szerint a templom Ikafalva és a szomszédos Futásfalva közös imádkozó helye volt. A temetőt jelenleg is használja a település, mi több, néhány lelkes múltmentő a pusztulásnak kitett tucatnyi, nagyon régi sírkőből kőtárat alakított a református templom cintermében, sikerült tökéletesen restaurálni néhány porladozó sírkövet.

Ha jól utánanézek, kiderül, hogy van még „élő történelem” látnivalóként ebben a faluban: Ikafalva ugyanis 100 esztendeje emlékként őrizte két millenniumi szilfáját. Amikor megöregedtek, törzsükből emléket alakítottak, de gondoskodtak mellettük két fiatal élő csemetéről is.

Bár már jócskán benne voltak a reformáció korszakában, mégis mintegy három évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy a falu népe a település központjában egy új, de már református templom építésébe kezdjen (1875). A tervező harangtoronyra ugyan gondolt, de sajnos, abból messzire ellátszó hófehér torony mindmáig nem lett. A millennium esztendejében a presbitérium haranglábépítésbe kezdett, s így tetszett vagy nem, a hívek magas, fából épült és szép ácsolatú haranglábra szereltették fel harangjaikat, ami elég volt ahhoz, hogy Ikafalvát – szerte a vidéken és elvétve még most is – fatornyos falunak titulálják.

Sajnos, 1916-ban a nagyszebeni katonai parancsnokság az 1682-ben öntött műkincs értékű régi harangjukat „a haza védelmének céljaiból” elvitte. A régit újjal kellett pótolni, ezt tették 1910-ben és 1923-ban is, amikor lelkes adakozók segítségével egy, a kisgejőczi öntödéből kikerült kis haranggal gazdagodott az eklézsia. 1898-ban az akkori Lévai család jóvoltából Kolonics István 185. orgonája szólalt meg.

A római katolikus valláshoz ragaszkodó helyi kisközösség óhaja szerint az 1968. rendszerváltás évében római katolikus kápolna építésébe kezdtek a hívek, melynek búcsúnapja Szent Péter és Pál apostolok ünnepe, június 29. A katolikus kisközösség a szomszédos futásfalvi anyaegyház filiája.

Paphegyi temető

Lapidárium a Fatornyos faluban

Sorolja csak a hegylábi falvak neveit – kérte tőlem egy kiránduló csoport –, egyik szebb, mint a másik. Futásfalváról Csernátonra szöktem. Egyet kiszökött – mondák –, mert ott házakat látunk. Igen – feleltem –, az Ikafalva, nincsen magas fehér tornya, csak haranglábja, azért fatornyos falu. Jeles papjai voltak. A falumonográfia szerint 1767-től eleddig éppen tizenhét, ezek között Jákó József, Erdei Zsombor, Ménessy Miklós, Megyasszay László, Kónya Balázs, Marosi László, Sánta Imre, Bardócz Csaba. A 20. század elején Torró Miklós református lelkész helyben szerkesztette a Gyertyafény nevű belmissziós lapot, ami egyenesen kuriózum, ennek újból való szerkesztését és kiadását folytatja az eklézsia új lelkipásztora, Miklós-Kovács Zsuzsa.

Néhai Kónya Balázs ikafalvi lelkész szerint Andrád Elek helyi református lelkész fiaként itt ringatták bölcsőjét Andrád Sámuel (1751–1807) medikusnak, írónak és anekdotagyűjtőnek, aki a magyar memoárirodalom egyik jeles művelője volt, s kinek családja – mint utóbb kiderült – barátosi eredetű, az igazság kiderítése újabb tapasztalt művelődéstörténész munkáját igényelné. Anekdotakötete Bécsben jelent meg, verseit a Magyar Musa közölte.

Ikafalváról számos jeles család írja magát: ilyen a Dienes családból származó I. Dienes Ödön (1874–1936) jogász, kézdivásárhelyi múzeumalapító és lapszerkesztő, I. Dienes Jenő (1876–1946) szintén jogász, képzőművész, iparművész és szerkesztő. Mátis Izabella ikafalvi kismonográfiája közel negyven, Ikafalvához kötődő jeles személyiségről emlékezik meg.

Ikafalvát ragaszkodással lakják ma is régi nemes családok és azok leszármazottjai: a Beczők, akik 1591-ben kaptak nemesi levelet, a Dienesek 1602-ben esküdtek fel Rudolf király hűségére, a Dombiak 1614-ben Ikafalvi előnévvel nyertek címeres levelet, de ide tartozik a Farkas, a Mátis és több más família is.

No, ha volt nemesi címer és melléje vagyonocska, erdő- és földbirtok, olykor jobbágy is, akkor van, amire büszkék legyenek a jelenben is, mert azokat nem ajándékba, hanem kemény szolgálatukért osztogatták Erdélyország fejedelmei.
 

Tanítóktól tanítványoknak

Ikafalva faluközösségét hallgatva visszaköszön a neves egykori tanítók, lelkészek és kántortanítók nevelő jellegű munkája. Tettre kész és jóakaratú lakói példamutatóak.

Nemhiába találjuk Szabó Lajos (1863–1920) jeles ikafalvi iskolamester és református kántortanító portrédomborművét a helybeli iskola homlokfalán, részeként a település értéktárának. Az utókor nem felejtette el, ugyanis róla nevezték el a falu I–IV. osztályos iskoláját, a dombormű Vargha Mihály alkotása (2005). Ikafalván született, az édesapja bitai volt. A nagyenyedi Bethlen Kollégiumban volt szolgadiák. Később az ottani képzőben tanítói oklevelet szerzett, és 1883-ban kántortanítójának választotta az ikafalvi presbitérium. Feleségül vette a torjai gazdasági földintéző és földbirtokos Kovács Mihály leányát, Idát. Az ő idejükben épült a magyar állam gondoskodása révén az iskola és a tanítói lakás. Népes családot nemzettek és neveltek: papot, pedagógusokat. A család egy-egy tagjával jelenleg is tartja a kapcsolatot a falu. Gyula fiuk teológiát végzett Kolozsváron, Endre tanítói oklevelet szerzett Zalaegerszegen, István szintén tanító volt Vajdahunyad mellett, a két lány tanítónőként szolgált Medgyesen és Kovásznán.

Millenniumi szilfák

Akik maradtak

Ikafalva lakói dolgoznak, küszködnek, remélik, hogy a föld, az erdő, a zöldségeskert, a nyugdíjak-segélyek még eltartják a maradék népet.

Fábián Sándor, a község alpolgármestere, falufelelős, egyházgondnok, közbirtokossági elnök többek mellett elmondta, a községi önkormányzat nem feledkezik meg Ikafalva infrastruktúrájáról. Szép a mező, jelenleg egy közöstől örökölt mázsamérleg javítása van soron. Csorba Nándor mezőművelő a 21 éves fia jövőjére gondolt, aki agrárképzést végez, átadta neki földjeit művelésre. Örömmel látogattuk meg a falu új lelkészét, Molnár-Kovács Zsuzsát, aki tele tervekkel folytatja a lelkészi munkáját.

A nyugdíjas Nagyoláh Ilonka, mindenki tanító nénije szorgalmasan jegyez be minden helyi eseményt naplójába, Mátis Izabella értelmiségiként ráduplázott falumonográfiájára, megjelent az új verseskötete. A kétkönyves szerzőt megkértük, mosolyogtassa meg az olvasót egy ikafalvi humoros-igaz történettel. „Jóska három éve érkezett haza Bukarestből, ahol kitanulta a suszter mesterséget. A templom előtti padokon ültek a tereferélő vénasszonyok, kiknek illedelmesen köszönt. Olyan mutatós nyurga legény lett belőle, hogy a lányok is megfordultak utána. Trézsi néném odakiáltott: Jól kinőtted magad, édes fiam, olyan magas lettél, mint egy szál tárkony! Hírként futott tovább az eset a faluban, s szegény Jóskát élete végéig Tárkony Józsiként emlegették.”