Nem édenkert: szemétdomb

2022. május 25., szerda, Kármentő
Demeter J. Ildikó

Ökológiai öngyilkosságot követ el Románia – jelentette ki elborzadva Gregoire Dubois, az Európai Bizottság biodiverzitási központjának vezetője, amikor itt járt, és mindenfelé eldobált szemetet látott, védett területeken is. Közölte, hogy nem szokott személyes érzelmeket megosztani, de rettentően lehangolta és feldühítette, hogy egy olyan országot, amely egyedi természeti adottságait és ezek bőségét tekintve Európa ékszere is lehetne, kolosszális mennyiségű hulladék borít. Már sok fejlődő országban járt, de az ilyen mértékű környezetkárosítás ritka, mert a hatóságok valóban tenni akartak a természeti adottságok megőrzéséért, és ennek meg is volt az eredménye – írta. Ez egy ökocídium – jelentette ki, és elment.

A romániai hatóságoknak láthatóan nem bántja a szemét, pedig napi 30 ezer eurós büntetés kifizetését kockáztatják, mert az ország a vállalt 2009-es határidőt messze túllépve sem zárta be a régi szeméttelepeket (emiatt pereli az EB), és igen-igen kevés korszerű hulladékfeldolgozót nyitott meg (Háromszék az egyik kivétel); az illegális lerakók, a mindent elárasztó műanyag, az erdőirtás, az ellopott erdők helyén fellépő talajerózió, az orvhorgászat zavartalanul terjed, csak néhány civil szervezet és nyugati vendég próbál ez ellen fellépni. Az erdők-mezők-folyópartok kitakarítása nagyon szép és üdvös cselekedet, hála és köszönet jár azoknak, akik szabad idejüket áldozzák erre a sokszor gyomorforgató tevékenységre, és ezt jókedvvel is végzik, pedig sziszifuszi munka az övék, mert a kitakarított természet sajnos nem marad úgy, jönnek az újabb szemetelők, és máris megint bokáig ér a szemét, a zacskók, söröspalackok, gumiabroncsok, pelenkák, alkatrészek, ócska ruhák rejtélyes módon újratermelődnek. Háromszéken is, ahol pedig nagyjából megoldott a szemételhordás és a szelektív gyűjtés, de még így is mindenhol belebotlani az ember nemkívánatos jelenlétébe, váratlan helyeken is, messze a település fölött egy árokba ömlesztve vagy egy tömbház alagsori szellőzőnyílásába gyömöszölve, két méterre a villanyoszlopra szerelt kukától.

Gazdasági válságban persze senkit sem érdekel a környezet védelme, pedig a turizmus hozna több jövedelmet, ha nem lennének ilyen szégyenteljes állapotban a látnivalóink (igen, Székelyföldön is, a Gyilkos-tó és a Szent Anna-tó is veszélyben van, és nem természetes, hanem emberi okok miatt, de a rétyi és a besenyői víz és part sem az az üdülőparadicsom, ami egy kis odafigyeléssel lehetne). És ezen nem segítenek sem a térfigyelő kamerák, sem a „zöld szemléletet” népszerűsítő, uniós pénzeken megszervezett konferenciák és más akciók (amelyeken többnyire egyszer használatos műanyag edényekből esznek-isznak, akaratlanul is jelezve, hogy mennyire veszik komolyan a kérdést), ahogy valószínűleg a Klaus Iohannis államfő által meghirdetett iskolai ökohét sem fog. Mert hiába tudja már az elsős gyermek is, hogy szelektíven kell gyűjteni a hulladékot, ha nincs erre lehetősége a lakhelyén vagy az iskolában, illetve azt, hogy kevesebb műanyagot kell vásárolni, ha minden terméket abba csomagolnak. A városi polgár tudhatja, hogy a tömbházlakás kiskazánja szennyezőbb, mint a távfűtés, a falusi, hogy a kanalizálás talajvédelem is, de nem sokat ér ezzel, mert a legtöbb esetben nem választhat, akkor sem, ha szándéka és anyagi lehetősége sem hiányozna. Régi, pöfögő autóját is szívesen lecserélné, ha lenne pénze újabbra, elektromosra, vagy akár le is mondana róla, ha a tömegközlekedés nem lenne ilyen ritka lassú és a buszok, vonatok ilyen elhanyagoltak. Jelenleg azonban csak annyit tehet, hogy elbaktat a szemetével a legközelebbi kukáig, akár szelektív, akár nem. Ez is óriási előrelépés lenne, ám a jelek szerint túlságosan kevesen hajlandóak ekkora erőfeszítésre a civilizáció, az élhető környezet vagy az unokáinktól ajándékba kapott bolygó érdekében.

Hahó, illetékes urak és szervek! Amíg bárki büntetlenül kihajíthat bármit az ablakán vagy akárhol, addig a környezettudatos nevelés és fenntartható életforma csak üres beszéd, a Kárpátok édenkertjébe csalogató reklám pedig közönséges hazugság. Ebben verhetetlenek vagyunk, és biztosan elnyerjük az Európa legmocskosabb országa címet is, de tényleg ezt akarjuk? Ha nem, akkor tenni is kell valamit: már késő.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 568
szavazógép
2022-05-25: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Támogatják a segédeszközök beszerzését (Fogyatékkal élők)

A múlt pénteki sepsiszentgyörgyi általános állásbörzén is népszerűsítették azt az országos szinten futó programot, mely révén a fogyatékkal élők munkaerőpiaci beilleszkedését kívánják segíteni, és amely által az érintettek akár 5000 eurós támogatást is kaphatnak. A programot uniós forrásokból finanszírozzák.
2022-05-25: Máról holnapra - Nagy D. István:

Ajándék is, nem is

El kell ismerni, hogy az egyre súlyosbodó válság közepette, a mindinkább bizonytalanabbá váló hétköznapokban az ország irányításával foglalatoskodók kevésbé hatékony, ügyes döntései is elfogadhatóakká válnak, sokunk már annak is örvend, hogy egyáltalán történik valami.