Mondhatni, egy szellemi keresőmotor, amely mindössze pár kattintással megmutatja, kik alkotják a háromszéki irodalmat – és mivel. Mikor az összegző munka elkezdődött, bizony megszeppentünk: a Jelenkori szerzők portrétárába nem kevesebb mint 48 szerző került be, szigorú feltételekkel, vagyis tollat forgató személy még ennél is több van. Folytatódott a sor A közelmúlt szerzőinek portrétára galériával, ide 41 szerző került, akik sajnos, már nincsenek köztünk. A közelmúlt szó önmagáért beszél, vagyis nagyjából az 1950-es évet szabtuk határnak (az ún. első Forrás nemzedéket), tehát szerző ennél is több van, lenne, csak nekünk nem volt kapacitásunk jobban hátrálni az időben. Háromszék lakossága mintegy 200 ezer fő. Erre az elmúlt hetven évben mintegy száz író esik. Döbbenetes és lelkesítő szám (ezért is elgondolkodtató, miért nincs Háromszéknek egy akár háromhavi rendszerességgel megjelenő irodalmi, kulturális lapja).

Hogy kiket adtunk a magyar irodalomnak? Elegendő csupán a közelmúlt fájdalmas vesztességeire gondolni, Bogdán Lászlóra, Farkas Árpádra, Magyari Lajosra, Veress Gerzsonra, Veress Dánielre stb. A fájdalmas az, hogy bár a „szakmában” nagyon is ismert nevek, a szélesebb (főként magyarországi) közönséghez még ők sem nagyon jutnak el, holott történnek erőfeszítések ismertetésükre. Szó mi szó, eléggé nehéz erdélyi magyar írónak lenni (ez nem panaszkodás!), akkor is, ha – tágítsuk kissé a kört – mindannyian ugyanazt a nagy könyvet olvassuk és írjuk az életünkkel. Az írói szerep nem kiváltságosabb, mint a szabóé, aki (géppel, kézzel) varrja össze a szövetdarabokat, miként mi is összevarrjuk életünk történéseit, gondolatait. Logikus vagy éppen illogikus történeteink mind-mind az élet nagy könyvébe tartoznak, igaz, tőlünk függ, hogy a történet milyen lesz, mert vannak jó és rossz írók is. Bár ez is vitatható, ahogy a történet maga is: vannak remek börtönsztorik.

A SepsiBook tehát nem csupán a szerző és az olvasó találkozása. Egyfajta adósság törlesztése is a közelmúlt szerzői felé (külön öröm, hogy Bogdán Lászlónak és Veress Dánielnek is jelenik meg a vásárra posztumusz kötete), ugyanakkor Háromszék felzárkózása is a romániai magyar könyvvásárokhoz, a könyv ünnepéhez. Hatvannál is több szerző jelenik meg ilyen vagy olyan formában (szerzőként, beszélgetőtársként, foglalkoztatóként stb.), ami egy elképesztően nagy szám (és logisztikai rémálom lehetett a szervezők számára, akik előtt le a kalappal), ráadásul sikerült egy jól kiegyensúlyozott programot létrehozni, ügyesen lavírozva a különféle kulturális tevékenységek (könyv, színház, zene stb.) között.

Négy napig tehát (május 26–29.) együtt lesz Sepsiszentgyörgyön a múlt, jelen s jövő. Senkit ne riasszon, hogy a városközponttól némileg távolabb, az Arénában gyűlnek össze a könyvmolyok, ártatlan lények azok, szívesen látnak bárkit, ráadásul a kíváncsiaknak különféle járatok biztosítják a jövést-menést a helyszín és a város között. A parkolási lehetőség ingyen adott, adja Isten, annyian legyenek, mint egy átlagos napon egy szupermarketben.

Két érdekes adalék: több tucat felmérés bizonyítja, hogy az olvasás – főként gyermekkorban – nagy hatással van az agyra, nevezetesen segít a különféle idegpályák kialakításában. Minél több kötődés van az idegsejtek között, annál gazdagabb a fantáziánk, annál jobban nő a problémamegoldó képességünk. Önmagában véve a lexikális tudás nem elegendő (bár nem árt, ha van), ám ennek használata, az összefüggések gyors és megfelelő felismerése határozottan könnyít az élet majdnem minden területén. Tehát közhely, de igaz: az olvasás által okosabbak leszünk.

Írás nélkül nem lenne emberi civilizáció. Írott történetünk mintegy hatezer éves, míg maga az emberi faj (a teljesség igénye nélkül) 300 ezer éves. Meg lehet nézni, mekkorát fejlődött az ember, mióta feltalálta az írást.

Érdekességként: az első megfejthető írásjelek az adózásról szólnak. Adózzunk mi is örömmel a SepsiBooknak.