IOHANNIS ELÉGEDETT PÁRTJÁVAL ÉS KORMÁNYÁVAL. Lejárt a politikai belharcok ideje a Nemzeti Liberális Pártban (PNL), az alakulat jelenlegi vezetősége képes biztosítani a kompetens kormányzást, növelve ezáltal a párt esélyeit arra, hogy sikeresen szerepeljen a 2024-es választásokon – jelentette ki Klaus Iohannis államfő a PNL alapításának 147. évfordulója alkalmából.
Rámutatott: Nicolae Ciucă a tagok szilárd többségének támogatásával nyerte el a pártelnöki tisztséget a legutóbbi választáson, így megvalósulhatott, hogy a PNL vezetője legyen az ország miniszterelnöke, most pedig „az abszolút prioritás” a válsághelyzetek hatékony kezelése. Elmondta: 2014-ben, amikor első ízben államfővé választották, elváltak az útjai a PNL-től, de mindig kölcsönösen kitartottak egymás mellett, és közösen sokat tettek a romániai demokrácia megerősítéséért, az ország fejlődéséért. Iohannis szerint a modern Románia sorsa szorosan összefonódik a PNL sorsával, „a román társadalom reformjához döntő módon hozzájáruló vizionárius vezetőinek bátorságával és bölcsességével”. A PNL ugyanaz az erős párt marad, amely nem adta fel doktrínáját, hitvallását és az általa vallott értékeket, a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború idején is bátran felvállalta a kormányzást. Iohannis szó szerint nem említette a Szociáldemokrata Pártot, hanem azt mondta: az elmúlt időszak kihívásainak megfelelő kezeléséhez a stabilitás biztosítása volt a fő szempont, a nehéz idők „a sorok összezárását”, az eltérő politikai nézeteket vallók közötti összefogást tették szükségessé, ez azonban szerinte „távolról sem jelenti a liberális elvekről való lemondást”. (Agerpres)
TÉVEDÉSBŐL MEGJUTALMAZTÁK MAGUKAT. Közel 140 ezer lejt osztott ki magának a Szeben megyei tanács alá tartozó útügyi vállalat szinte kizárólag PNL-s vagy ahhoz közel álló vezetősége, habár a cég teljesítménye nem alakult az elvárt módon. A tavalyi évet lezáró jelentésben azonban elégedetten állapították meg, hogy a társaság pénzügyi helyzete stabilizálódott, a gazdasági mutatók pedig pozitív irányba változtak, noha két hónapja még 56 állást megszüntettek a 155-ből és 36 alkalmazottat elküldtek. Papíron a vezérigazgató 32 376, a műszaki és a gazdasági igazgató egyenként 30 576, a négy vezetőségi tag pedig 13 516, illetve 10 128 lejes jutalmat kapott. A jelentést olvasva a helyi sajtó szóvá tette, hogy nem mindegyik kitűzött cél teljesült, így a vezetők nem lennének jogosultak prémiumra, erre a Szeben megyei tanácsnál közölték, hogy nincs semmi látnivaló, csak sok a munka, és véletlenül hiba csúszott a jelentésbe. Két órán belül már egy új jelentés volt elérhető, melyben a „változó komponensnek” nevezett prémium már nem szerepel. (Főtér)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.