Érdekes erdélyi életút bontakozott ki Miklóssi Szabó István és Káli István beszélgetéséből: hogy végül íróvá válik-e valaki, az nem csak azon múlik, mennyire szereti a könyveket, milyen sokat olvas, sokszor a barátoké a döntő gesztus. Káli István esetében Vári Attila volt az, aki a kéziratokat eljuttatta az egyébként a kor szellemének megfelelően műszaki tanulmányokat folytató szerzőtől a kiadóig, az már a sors ajándéka volt, hogy végül a marosvásárhelyi Mentor Kiadót is igazgathatta – vallotta a szerző –, ráadásul így megtanult saját írásaira is külső szemmel nézni.

A Klastrom utca kettő egy készülő trilógia második része, A szemfényvesztett folytatása, remélhetőleg a harmadik kötet is elkészül a jövőben. A két regény három különböző történelmi korszakot ölel át a negyvenes évek közepétől, a náci diktatúrától kezdődően a kommunista rezsimen át a rendszerváltozás utánig az egyéni, családi sorsok tükrében. Marosvásárhelyről több ezer zsidót vittek el, és csak töredékük tért vissza, vagyonukat gyakorlatilag elrabolták. Káli István hangsúlyozta: mivel családjában nem sokat beszéltek erről, voltaképpen el sem hangzott az a szó, hogy zsidó, a valós szereplők köré ki kellett találni egy történetet, hiszen történet, mese nélkül nincs próza.

Az alaptörténet szerint az Amerikában született Tomi nagyszülei egykori városába, Marosvásárhelyre tér vissza, hogy disszertációjához megvizsgálja az itt történt, magyarokat és zsidókat egyaránt sújtó feltáratlan rablásokat. Fontos téma ez, annál is inkább, hogy az erdélyi zsidóság deportálásáról, vagyonának elrablásáról ma sem nagyon beszélünk. Pedig – hívta fel rá a figyelmet Miklóssi Szabó István – sorstársainkról van szó.