A házigazda olimpiai bajnok finn válogatott szerezte meg az aranyérmet a jégkorong-világbajnokságon, miután vasárnap a tamperei döntőben drámai körülmények között, hosszabbítás után 4–3-ra legyőzte a címvédő kanadai csapatot. A kisdöntőben a csehek 8–4-re nyertek, és ezzel tíz év után ismét bronzérmet szereztek.
Az első harmad kiegyenlített játékot hozott, aztán a 25. percben emberelőnyben Dylan Cozens kapásból lőtt a kapuba. A házigazdák először kaptak gólt a tornán, amikor emberhátrányban voltak. Később felpörgött a vendéglátó, viszont jól állta a rohamokat a kanadai védelem.
A záró játékrész kanadai kiállításokkal indult, és ebből Mikael Granlund egyet gólra váltott. Ekkor megsérült Chris Driedger, a kanadaiak kapusa, és helyére Matt Tomkins állt be, akit egyszer még a kapuvas kisegített, de egy perc múlva Granlund felavatta. Az 55. percben Joel Armia a támadóharmadban elhozott bulit követően lőtte ki a jobb felső sarkot.
A hajrában lehozta kapusát Kanada, ebből Zach Whitecloud talált be, de már csak 2:12 perc volt hátra. Újabb kapuslehozatallal Max Comtois egyenlített másfél perccel a vége előtt, így jöhetett a hosszabbítás. A ráadásban emberelőnybe került a hazai csapat, ebből Sakari Manninen talált be, lezárva így a finálét.
A 38 éves Valtteri Filppula lett a Tripla Arany-klub 30. játékosa, egyben az első finn, aki Stanley Kupát, olimpiát és világbajnokságot nyert. A finn válogatott kapusa, Juho Olkinuora érdemelte ki a világbajnokság legértékesebb játékosának járó elismerést. A 31 éves hálóőr csapata tíz mérkőzéséből nyolcon védett, átlagban 1,11 gólt kapott, 94,83 százalékban hárította a lövéseket.
Eredmények: * döntő: Finnország–Kanada 4–3 (gólszerzők: Granlund 45., 46., Armia 55., Manninen 67., illetve Cozens 25., Whitecloud 58., Comtois 59.) – hosszabbítás után * bronzmérkőzés: Csehország–Egyesült Államok 8–4 (gólszerzők: Cernoch 16., Smejkal 33., Pastrnák 41., 44., 60., Cervenka 43., Kämpf 55., 59., illetve Kuhlman 10., 20., Gaudette 13., Bordeleau 59.).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.