Szemtől szemben Nagy Miklós Kunddal

2022. május 31., kedd, Kultúra

Nagy Miklós Kund marosvásárhelyi művészeti író, publicista Szemben ülünk, beszélgetünk című, a marosvásárhelyi Lector Kiadó és a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány közös kiadásában tavaly megjelent interjúkötete kapcsán beszélgetett a szerzővel munkatársunk, Nagy B. Sándor újságíró, a SepsiBook könyvvásáron.

  • Nagy Miklós Kund és Nagy B. Sándor. Fotó: Albert Levente
    Nagy Miklós Kund és Nagy B. Sándor. Fotó: Albert Levente

Nagy B. Sándor felvezetőjében úgy fogalmazott, a szerzőt olvasva mindig rácsodálkozik arra az érzékenységre, amivel a képzőművészet felé fordul. Egy olyanfajta közvetítő szerepet vállalt fel hosszú évtizedek óta, mely hiánypótló, nagyon kevesen járják ezt az utat: szavakba önteni, megfoghatóvá tenni a művészet érzésekből, érzetekből táplálkozó és ugyanígy kifejeződő világát. Nagyon nehéz feladat lefordítani egy festményt, szavakban kifejezni valamit, aminek sokszor épp az a célja, hogy ne lehessen elmesélni. Nagy Miklós Kund így hozza közelebb ezt a világot azokhoz az emberekhez, akiknek nincs képzettségük arra, hogy a modern, posztmodern, nonfiguratív stb. művészetet befogadják. Leginkább a nyelvezete miatt érzi hiánypótlónak, mert gyakran azt tapasztaljuk, hogy azok a szakemberek, esztéták, művészettörténészek, akiknek épp az lenne a feladatuk, hogy utat nyissanak a művészeknek a nagyközönség felé, tudományos értekezéseikkel, magasröptű eszmefuttatásaikkal csak mélyítik az árkot az alkotók és befogadók között.

Ezek után számos kérdéssel bombázta a művészeti írót. Nagy Miklós Kund elmondta, az eltelt öt évben született munkáiból válogatott egy kötetre valót. Fontos emberekkel beszélgetett, olyanokkal, akiknek van mondanivalójuk. Alkotókkal, akik saját művészetükről mondják el, mit akarnak. Nem mindenki tudja ezt megfogalmazni, s akkor ketten igyekeznek megközelíteni a szándékot úgy, hogy formába is öntsék. Fontos számára, hogy szemben üljenek, hogy lássa az alany reakcióit, arcizmainak rándulásait, szemének rezdüléseit. Ugyanígy tesz tárlatmegnyitókon is – több száz kiállítást nyitott meg –, nem felolvas, hanem szabadon beszél, és közben figyeli a hatást, hogy létrejön a hallgatóban a felismerés.

Szemből szemben ülve lehet megteremteni azt a meghitt, bensőséges hangulatot, hogy a művész, író neki mondja el, amit érez, s őáltala mindenkinek. Így látják, hogy mi van egymás szemében, azt is, ha mosoly jelenik meg a másikéban. Így válhat igazán őszintévé és hitelessé a kérdezett. Eszmét cserélnek. Nem biztos, hogy mindenben egyetértenek, néha vitáznak, de megteremtődik a hangulat, feszültség, ami feltétlenül fontos a jó interjúhoz – magyarázta Nagy Miklós Kund.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Hol tervez nyaralni idén?









eredmények
szavazatok száma 326
szavazógép
2022-05-31: Kultúra - Váry O. Péter:

Halálgyakorlatok

Ezek a versek kísérletezések, amit abból végez az ember, amiből nincs gyakorlata – mondta Fekete Vince legújabb verseskötete, a Halálgyakorlatok kapcsán. Nem maga készül a halálra, tette hozzá, azok sem készültek, akik „modelljei” voltak – mert a verseknek igenis megvan a valós hátterük –, csupán megpróbálta újrateremteni azokat az embereket: kitalált világ a köteté, a kreativitás világáé, ezért erősebb, mint a valóság, mondta.
2022-05-31: Közélet - Nagy B. Sándor:

Költői szerepekről és szövegtípusokról a Köröndön (SepsiBook)

Borsodi L. László magyar nyelv és irodalom szakos tanár, Dimény H. Árpád néprajzot végzett, de lapszerkesztőként dolgozik, és mindkettőjük életében többé-kevésbé folyamatosan jelen van a költészet – mutatta be Zsidó Ferenc, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője beszélgetőtársait a SepsiBook könyvvásáron az Erdélyi Híradó Kiadó pénteki programján a Köröndön.