és fürkészni kezdi ezt az arcot. Tekintetét
követve, ajkával érinti a bőrt. Mintha így
akarná eltüntetni, felszippantani, leseperni
a másik fájdalmát. Ilyenkor mintha teljesen
összefüggő, sűrű gyapjú borítaná, körkörösen,
egyenletesen melengető, mesterséges fénysugár,
esetleg folyadék, esetleg magzatvíz, ami semmit
sem veszít a saját hőmérsékletéből. Szinte
állati elégedettséggel élvezi a melegséget
és a valahonnan fentről, de mindenképp
nagyon közelről érkező ritmikus dobogást.

Sem merülés, sem felbukkanás, nem látszik
semmi. Csak valami hosszú, végtelen alvás,
legbelül az álmok el-ellobbanó képeivel. Úszik
az írisz áttetszően tiszta, mélységesen mély vizében.

Egyed Emese: Válogatott versek. Székely Könyvtár 100., ­Csíkszereda, 2021, Hargita Kiadóhivatal