Városi elöljárók jelenlétében hivatalosan is átadták tegnap Kézdivásárhely központi parkjának új játszóterét. A Molnár Józsiás park főbejáratánál lévő létesítménynél nem csak a játszóeszközöket cserélték ki, a teljes terület átalakult.
A terület felújítása valamivel több mint egy hónapot vett fel, s bár a kivitelező cég nagy erőbedobással dolgozott, a gyermeknapra nem sikerült teljes egészében befejezni a munkát. Tegnap Bokor Tibor polgármester, dr. Szilveszter Szabolcs alpolgármester, Derzsi Gyula, a városgazdálkodási cég vezetője és a városháza néhány alkalmazottja volt jelen az átadáson, akik egyúttal azt is megvizsgálták, milyen utolsó simításokra van még szükség, milyen gondozást igényel a frissen telepített növényzet.
A park új játszótere 530 ezer lejbe került, ennyit költöttek a cseh gyártmányú, a legmagasabb szintű minőségbiztosítással bíró játszóeszközökre, köztéri bútorokra, illetve a tér tulajdonképpeni rendezésére. A munkálatot a Játszóteres Jancsi cég emberei végezték, a Hargita megyei vállalkozás többek között már Kommandón is letette a névjegyét.
Bokor Tibor polgármester kifejtette: a játszótér kialakítása egy folyamat része, hiszen először óvodákat és iskolákat újítottak fel, illetve építenek. „Egy településnek fontos a jövője, jövőt csak a gyermekeken keresztül lehet teremteni, fontos, hogy a fiatalok és a legkisebbek jól érezzék magukat Kézdivásárhelyen, az oktatási intézményekben és természetesen a szabadidős létesítményekben is. Most a játszóteret építettük át, tervünk az, hogy az egész parkot felújítjuk. A sétányokat újra kell aszfaltoznunk, és meg akarjuk nyitni a parkot a Molnár Józsiás utca felé, viszont van néhány bürokratikus buktató, a telekkönyvvel akadtak gondjaink, ugyanis bár leltáron szerepel a régi kertészet, telekkönyvön viszont nem, ezt kell rendeznünk, hogy le tudjuk bontani a régi épületelemeket” – magyarázta az elöljáró, aki azt is elmondta: a régi játszóeszközöket felújítják, és a céhes városhoz tartozó Sárfalván és Nyujtódon szerelik fel.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.