Az első hivatásos női hegyimentőA természet és az emberek szolgálatában

2022. június 14., kedd, Riport

Nemrég adta hírül a román média, hogy a Brassói Salvamont Hegyimentő-szolgálat első női hivatásos hegyimentő alkalmazottja a 25 éves Timár Kincső Katalin, aki májustól lépett szolgálatba. Kincsi, ahogyan kollégái nevezik, a brassói Transilvania Egyetem Erdészeti és Erdőgazdálkodási Karán tanul. Sízés, cserkészet, éneklés, tánc, közösségszervezés, sziklamászás, hegyimentés tölti ki az örökmozgó fiatal lány életét. Szeretné felhívni a figyelmet a környezettudatos életre, arra, hogy lányok is választhatják ezt a szép és nehéz hivatást.

Biciklivel érkezik a beszélgetésre Kincső, a Sepsiszentgyörgyhöz közeli Sepsikilyénben lakik szüleivel és lánytestvérével. Mivel gyermekkorától ismerem, tudom, hogy hitét gyakorló keresztényként sokszor állítja próbatétel elé az élet. Cserkészként nagy hatással volt rá néhai Gaál Sándor, aki cserkészvezetőként, szövetségi elnökként több fiatal nemzedéknek mutatta meg a természet és hagyományaink értékeit, szépségeit. Az ő biztatására választotta az erdészeti szakmát is. De erről hadd meséljen ő maga.
 

Személyes példaképek

– A természet iránti vonzódásom talán ötéves koromban kezdődött, akkor tett édesapám először sílécre. Majd folytatódott a kirándulásokkal szülőkkel és az iskolával. Később a csíki, a brassói és a háromszéki EKE-vel túráztunk passzióból a testvéremmel. Ezek után éreztem, hogy valami olyasmivel szeretnék foglalkozni, ami még közelebb visz a természethez. Elmentem Gaál Sanyi bácsihoz, a 14-es Dr. Kovács Sándor Cserkészcsapathoz, csatlakoztam hozzájuk. Őtőle tanultam meg a mély természetszeretetet és az elkötelezettséget embertársaim és a hazám iránt. Ritka ember volt. Ezzel párhuzamosan nagy hatással volt rám Rabocskai Laci bácsi is, aki biológia szakos tanárként osztályfőnököm volt a Váradi József Általános Iskolában. Így indult el a folyamat, lassan-lassan. Rövid ideig kézilabdáztam, ami nem ment túl jól, de mellette síztem, majd később négy-öt évet karatéztam. Utóbbi kettő már lényegesen több örömet okozott.

Jött a középiskola. Erdészeti technikumot végeztem a Szászrégen melletti Görgényszentimrén. Igazából Sanyi bácsi hatására választottam ezt, szakszerűbben szerettem volna foglalkozni az erdőkkel, távolabbi célként pedig az erdőmérnöki egyetem lebegett előttem. Az erdők világa és a hegyimentés is sok veszéllyel jár, de úgy érzem, ha mélyen hiszek valami szépben, valami transzcendensben, az égi erők átsegítenek a nehézségeken, illetve másképp veszem az akadályokat.
 

Saját határokat feszegetni

– Mindig szerettem a rendet, és igen, az egyenruhát is. Mivel a cserkészetben és az erdészetben is egyenruhát kell viselni, vonzott ez a miliő, de a kibontakozást a hegyim­entésben tapasztaltam meg. Ott igazán szükség van a rendre, fegyelemre, jó koordináltságra. Sokszor egy tizedmásodperceken belül meghozott döntéseden múlik valaki élete.

Sízést oktatok. Nagyon szeretem a gyermekeket; ez is a cserkészetből származik. Azokat a módszereket, amelyeket a cserkészet adott, nagyon könnyen tudom alkalmazni a síoktatásban is. Miután kiderült, mennyire szeretem a síelést, kaptam egy „őrangyalt”, aki azt mondta: „te ezt tudnád tanítani is”. Történt ugyanis, hogy Brassópojánán megismerkedtem egy nagyon jó emberrel, Csaba bácsival, aki amolyan fogadott nagytatám lett. Megszakértette a sízéstechnikámat, felmérte a tudásomat, és azt mondta: „te nagyon jó vagy erre a szakmára”. Az ő biztatására tettem le a síoktatói vizsgát és lettem szabad­idős síoktató az egyetemi tanulmányok mellett. Aztán jöttek különféle szakemberek, akik biztattak: „ezt tudnád versenyszinten is csinálni”. Így jutottam el Brassópojánára a Toro Racinghez, ahol gyerekeket készítek fel versenyekre, ugyanakkor magam is síedzésen vehetek részt. Titkos nagy álmom az olimpiára való kijutás... Érzek valami mély vágyat, valami tüzet, hogy van valami plusz a lábaimban. Amikor lécre állok, nincs nálam szabadabb ember! Hihetetlen érzés! Ugyanakkor rengeteg akadályt tapasztaltam meg. Fájdalmam, hogy itthon, szűkebb pátriámban nem vették észre mindazt, ami bennem van. A brassóiak viszont igen.

Vallom, hogy bármelyik területen a három közül, ahol sikereket érek el, egyedül Istené a dicsőség. Ő adja az erőt, hogy amikor elesem, felállhatok, megfogja a kezem és föl­emel. Mindig akkor küldte elém a támpontokat, egy-egy embert, eseményt, történést, amikor a legnagyobb szükségem volt rá.

Éppen a síoktatói vizsgám letételekor jöttek hegyimentő kollégák Maros megyéből. Felfigyeltem rájuk. „Hű de vagány, milyen szép – gondoltam. – Vajon tudnám én ezt csinálni?” Később, amikor hazakerültem, jelentkeztem a sepsiszentgyörgyi Hegyimentő Közszolgálatnál önkéntesnek, ott szolgáltam két és fél évet. A nyári szakkiképzést részben az ő segítségükkel végeztem el (azért csak részben, mert a kéthetes kiképzésnek csak a felét finanszírozták), szaktudásbázisomat az ország legprofibb hegymentőitől sikerült elsajátítanom, fent a Bucsecsben, a padinai kiképzőbázison. Ott minden volt: falról való mentés, kötéltechnika, elsősegélyellátás-modul stb. Külön kiképeztek arra, hogyan vizsgáljuk meg a beteget, hogyan lássuk el, melyek a hegyimentő-protokollok, miként kell eljárni. Helikoptermodulunk is volt, magam is csüngtem a hálóban föld és ég között, szóval, nagyon izgalmas volt. Az andrenalin ösztönzően hatott, a még több izgalom utáni vágy éberré és összeszedetté tett. A mentési technikák megtanulása nagy örömet okozott.
 

Mentés élesben

Úgy kell elképzelni, hogy mentéskor elöl megy az előőrs, két-három kolléga az elsősegély-hátizsákkal, akik odaérnek a bajbajutotthoz és felmérik a terepet. A saját biztonság mentőként elsődleges, biztosítják maguk számára a terepet, majd szólnak a kollégáknak, hogy milyen típusú és mennyiségű felszerelésre van szükség. Megadják a koordinátákat, hova kell feljutniuk az alapbázison várakozó kollégáknak. A kommunikáció adó-vevőn keresztül történik.

Volt egy elég kemény esetünk most télen Sinaián: a sípályán 35–37 fokos lejtőn ugratott be egy 16 éves fiú. Éppen akkor zajlott a téli kiképzésünk, és pontosan vizsga után voltunk. Hívtak a sinaiai kollégák, hogy szükségük van segítségre. A kiképzőm, a zernyesti Ciprian Lolu közölte: „fiúk, most gyakorlatba kell ültetni azt a tudást, amit felhalmoztatok”. Odaértünk a helyszínre. Hihetetlen, hogy mennyire csodálatosan működött minden. A csapatkoordinátor adta az utasításokat, hogy kinek mi a feladata, ki mit fog csinálni. Felmértük a terepet, mindenki elhelyezkedett a számára kijelölt helyen és munkához látott. Öt-hat órás mentés volt, de sikerült a sebesültet 2000 méterről 1400 méterre leeresztenünk, ahonnan már biztonságosan el tudták vinni a mentők. Amíg mi a standokat építettük, orvostanhallgató kollégám odament, megvizsgálta a sebesültet. Megállapította, hogy gerincsérült. Azt kell tudni a gerincsérültekről, hogy ha rosszul fogod meg, egy életre lebénulhatnak. Ezért volt fontos annyi kéz. Stabilizáltuk az állapotát, úgy vittük le. Megmenekült. Az áldozat 18 éves fiútestvérével volt, és mindketten szülői felügyelet nélkül jöttek Sinaiára. Az a gond, hogy sokan nem nézik meg a túraösvényeket vagy a sípályákat előre, nem tájékozódnak, nincs meg a megfelelő felkészülés, ezért történik a sok baleset.

Hegyimentővé történt kiképzésemben nagy köszönet illeti Ciprian Lolut, akit már említettem. Erőnléti gyakorlatok, elsősorban különböző szintű falakon történő mászás, ereszkedés és komoly pszichikai állóképesség kifejlesztése a cél. Ő tanított meg arra, hogyan kell csinálnom, mire kell figyelnem technikában, elsősegély-modulokban, pszichikailag. Több mélypontom volt a kiképzés alatt, de megtanultam legyőzni a legnagyobb félelmei­met is. Ekkor ismertem meg leginkább önmagamat. Olyan gátakat bontottam le önmagamban a segítsége által, amit addig meg sem próbáltam. Nemrég egy zernyesti alpinistafesztiválon odajött hozzám és azt mondta: „annyira büszke vagyok rád”, háromszor megölelt. Nagy öröm és büszkeség töltött el.

Hogyan lettem hivatásos? A kiképzést most télen fejeztem be. Amikor sikeresen letettem minden vizsgát, a brassói közszolgálat vezetője közölte: „nagyon szeretnénk látni téged itt a csapatban mint hivatásos hegyimentőt, mert megérdemled”. Két állást hirdettek meg, versenyvizsgáztam, sikerült. Hivatalosan májustól alkalmaztak. Készenléti szolgálat, a zónában kell lenni, és ha van eset, akkor futni kell. Ez a varázsa.

Fájdalmas számomra, hogy szolgálatomra szűkebb hazámban, Háromszéken nem volt szükség. Nem volt rá nyitott fül és nyitott szem... Brassói kollégáimmal nagyon elégedett vagyok, szeretem őket, és amíg tehetem, hűséges is maradok hozzájuk.

Hozzászólások
Szavazás
Ön hol tervezi idei nyaralását?








eredmények
szavazatok száma 659
szavazógép
2022-06-14: Jegyzet - Bokor Gábor:

Nélkülözők világa

A hétvégén tankoltam. Szokás szerint száz lejre – ennyi általában elég a hétvégi autókázásra. És megdöbbentem: az árlista 9,18 lejt mutatott a gázolajnál. Két nappal korábban még csak 8 lej és valamennyiről beszéltünk. Észre sem vettük a két-, három- vagy valamennyi százalékos drágulást. De amikor az ár átlépte a kilenc lejt – na, akkor jött a megdöbbenés.
2022-06-14: Kultúra - Mózes László:

Wanek Ferenc tudománytörténeti kötete (Fejezetek egy transzilván természettudós naplójából)

Igényes és jelentős hiánypótló tudománytörténeti – pontosabban: földtani és bányászati vonatkozású – kötettel örvendeztette meg olvasóit a kolozsvári Wanek Ferenc geológus. A nyugalmazott mikropaleontológus (parányőslénytanász) Fordulópontok és meghatározó személyiségek Erdély altalajkincseinek megismeréstörténetében 1920 előtt című könyvét Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen is bemutatta, ahogy ő maga fogalmazott, nem ismertette, hanem csak „ízleltette”. Művében áttekinti a napjainkban ismét kiemelt figyelemnek örvendő földgázkutatás témáját is.