KézdivásárhelyCsiha Kálmán nevét vette fel a Református Kollégium

2022. június 14., kedd, Közélet

Néhai Csiha Kálmán református püspök nevét vette fel vasárnap a kézdivásárhelyi Református Kollégium. Az oktatási intézmény ünnepségén leleplezték a névadó mellszobrát, Vetró András szobrászművész alkotását az iskola udvarán. Az ünnepség a zsúfolásig megtelt református templomban 11 órakor istentisztelettel kezdődött, a híveken kívül az iskola diákjai, helyi és külhoni politikusok, iskolaigazgatók, a történelmi egyházak és a tanfelügyelőség, valamint a pedagógusszövetség képviselői is jelen voltak, akárcsak az egykori püspök hozzátartozói, így lánya, Csiha Emese és férje, Nagy Attila.

  • A névadó ünnepségen leleplezték Csiha Kálmán szobrát, Vetró András szobrászművész alkotását. A szerző felvétele
    A névadó ünnepségen leleplezték Csiha Kálmán szobrát, Vetró András szobrászművész alkotását. A szerző felvétele

Az istentiszteletet Balogh Zoltán kézdi-orbaiszéki református esperes kezdte meg, igét Kató Béla református lelkész, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdetett, aki Sion építésével példázódott, hangsúlyozva a templomok fontosságát, az oktatási intézményeinkre való odafigyelést.

Az istentisztelet végén beszédek sorozata következett. Dávid Sándor, az RMDSZ helyi elnöke Fejér László Ödön szenátor köszöntő szavait tolmácsolta, míg Bálint József, a templom felújítását végző megyeszékhelyi építkezési vállalkozás vezetője vetített képes előadással mutatta be, hogy milyen kihívásokkal szembesültek Erdély legnagyobb református templomának főjavítása során, illetve miként zajlott az óvoda felújítása.

Az eseményen Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja, Lukács Bence Ákos mellett Brendus Réka, a magyar kormány nemzetpolitikai államtitkárságának főosztályvezetője is jelen volt. Hangsúlyozta: vasárnap az erdélyi református világ tekintete Kézdivásárhelyre szegeződött, arra a többszörös ünnepre, amely egyszerre ölelte át a templomot, az iskolát, az elődök előtti tisztelgést és a jövő nemzedékre való odafigyelést. „A város, a közösség nagy ünnepe ez. Természetesen most is, mint erdélyi létünk minden pillanatában minden mindennel összefügg. Azt már tudtuk, hogy a templom és az iskola elválaszthatatlan egységet alkot. Ezen egységnek ma különös jelentősége is van, mert a hely a református egyház keleti végvára, s keleti végvárnak számít a felekezeti oktatás is. Nem véletlen nevezte Kézdivásárhelyt Orbán Balázs a protestantizmus utolsó bástyájának. Itt, tehát a végeken ma megújult templomot, megújult óvodát, kibővített iskolát, tornatermet adunk át az utánunk következő nemzedékeknek. Megőrzésre és megerősödésre, gyarapodásra és hitbéli kiteljesedésre. Mert aki templomot épít, az iskolát is épít, közösséget és közösségi intézményt épít. Közösségeink intézményeink által a lehető legbiztonságosabb helyre kerülnek, egyházaink kebelébe” – mondotta Brendus Réka.

A templomi ünnepség végén Beder Imre lelkész köszönte meg mindazoknak a segítségét, akik a jelentős munkálathoz hozzájárultak, üdvözölte a szép számú meghívottat, majd Farkas Ferenc, a Csiha Kálmán Református Kollégium igazgatója és az iskola növendékei megajándékozták a vendégeket. Nemzeti imáink eléneklését követően az istentisztelet résztvevői megtekintették az egyházpalota szomszédságában lévő, példásan felújított óvodát, ott Szilveszter Szabolcs alpolgármester mondott beszédet, az óvodások pedig ünnepi műsort mutattak be.

Az esemény az iskola udvarán folytatódott, ahol Farkas Ferenc iskolaigazgató ismertette az általa vezetett intézmény eddigi történetét, ezt követően felszólalt Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő, Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke és Szentgyörgyi Zsombor tiszteletes. Csiha Kálmán életútját Ruszka Sándor református lelkész ismertette, az eseményen pedig alkalomhoz illő műsort adtak elő az iskola diákjai, akik az ünnepség templomi részén is közreműködtek.

Az udvaron leleplezték a névadó mellszobrát, Vetró András kézdivásárhelyi szobrászművész alkotását.

Az Erdélyi Református Egyházkerület a frissen elnevezett iskolát az elnéptelenedett, Beszterce-Naszód megyei Nagynyúlas község egykori gyülekezetének kisharangjával ajándékozta meg. Ezt Szegedi László nyújtotta át azzal a kéréssel, hogy az oktatási intézmény udvarán helyezzék el. A templomon, az óvodán és az iskola bővítésén végzett munkálatok Magyarország kormányának hathatós támogatásával valósultak meg.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2022-06-14: Közélet - Nagy B. Sándor:

Véget ért az évad, elkezdődtek a táborok (Osonó Színházműhely)

Az önfenntartó társulatként működő sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely a 2021/22-es évadban 209 kulturális, oktatási, szociális eseményt hozott létre 3 országban, közel 4500 résztvevő számára. A társulat 42 előadást, azokat követően 41 közönségtalálkozót tartott, 114 műhelyfoglalkozást, 5 tábort és számos képzést szervezett fiataloknak és felnőtteknek.
2022-06-14: Máról holnapra - Farkas Réka:

Gondtalan vakáció?

Ismét lezárult egy tanév, újra vakáció van, a bizonytalanság azonban semmivel sem kevesebb, mint a korábbi esztendőkben. Előrelépés a romániai oktatásban nem történt, csak a zűrzavar fokozódott, tartalmi változások helyett a formai újításokra összpontosítanak a tanügyi korifeusok. Ténykedésük eredményeit láthatjuk, a hazai tanügy európai viszonylatban is sereghajtó, rendkívül magas a funkcionális analfabéták száma, az iskolaelhagyók aránya, és a kétéves járványidőszak, a hosszúra nyúlt távoktatás csak tovább rontotta az amúgy sem rózsás helyzetet.