A román sportsajtóban kiemelt figyelmet kapott a magyar labdarúgó-válogatott Anglia ellen idegenben elért 4–0-s győzelme, és az örök riválisnak tekintett magyar csapat összehasonlítási alapul szolgált a román válogatottnak, amely a wolverhamptoni mérkőzéssel egy időben hazai pályán 3–0-ra kikapott Montenegrótól.
A Románia–Montenegró mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Edward Iordănescut is kérték az újságírók, hogy reagáljon az angol–magyar mérkőzésre. A román szövetségi kapitány elutasította, hogy párhuzamot vonjon a válogatottak között, és csak saját csapatáról beszélt. Kijelentette: el kell fogadni a helyzetet, és le kell vonni a nehezen megemészthető következtetéseket. Lemondását nem jelentette be.
A román sportsajtó az „elképesztő”, „káprázatos” jelzőket használta a magyar siker leírására. A Gsp.ro portál megfogalmazása szerint „Marco Rossi meglepetéscsapata eltüntette Angliát”.
A Prosport.ro honlap tegnapi véleménycikkének azt a címet adta, hogy „Fényévekre vagyunk a magyar sporttól”. A cikkíró összehasonlította az utóbbi három olimpia magyar és román eredményeit, és megállapította: a magyarok nemcsak a labdarúgásban, hanem más sportokban is jeleskednek. Ezt annak tulajdonította, hogy működni kezdett az Orbán-kormány által 2011-től bevezetett adórendszer, amely kedvező adózási feltételeket biztosít a sport és a kultúra támogatóinak.
A Digisport.ro a közösségi portálokon terjedő humoros megjegyzéseket is összegyűjtötte. Ezek egyike szerint Románia a nagy futballnemzetek, Anglia és Olaszország szintjén teljesített szerda este.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.