Talán valami kiprovokálhatta az orosz invázót – mondta Ferenc pápa a La Civiltà Cattolica jezsuita lapban most publikált, de még a múlt hónapban készített interjújában. Az egyházfő korábban úgy fogalmazott, talán a NATO is kiprovokálhatta Ukrajna orosz megszállását – olvasható a Telex.hu összeállításában.
A pápa egyébként nem biztos abban, hogy a világ országainak valóban még több fegyverrel kellene ellátnia Ukrajnát, ugyanakkor elítélte a háború brutalitását és a moszkvai Kirill pátriárkát is, amiért vallási érvekkel igyekezett alátámasztani az orosz támadás jogosságát. Ferenc pápa szerint az Ukrajnával szembeni orosz hozzáállás alapja, „a harag, amit nem tudom, provokált-e, de talán elősegítette” a NATO fokozódó jelenléte a térség országaiban.A katolikus egyház feje február óta többször beszélt az ukránoknak okozott szenvedésről, és többször elítélte az agressziót is, de tartózkodott attól, hogy kifejezetten Oroszországot tegye felelőssé a háború kirobbanásáért. Ennek több oka is lehet, a Vatikán deklarált semlegessége mellett akár az is, hogy Ferenc pápa mindig is az orosz ortodox egyházzal fenntartott kapcsolatok javítására törekedett, és mindig igyekezett elkerülni, hogy a Vatikán az Amerikai Egyesült Államok érdekeinek megfelelő diplomáciai álláspontra helyezkedjen bizonyos kérdésekben.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.