Három hét múlva újabb mérföldkőhöz érkezik a Székelyek a magasban expedíciósorozat, hiszen a sepsiszentgyörgyi Tulit Zsombor — a háromszéki Alpinsport Egyesület hegymászója — január 3-án indul az Antarktiszra, hogy meghódítsa a kontinens legmagasabb hegyét, a 4892 méter magas Mount Vinsont.
Az Antarktisz-expedíció egyik érdekessége, hogy nem tudjuk, mikor jövünk haza — állítja Tulit. Lehet, hogy egy hónap, de az is előfordulhat, hogy csak két hónap múlva tudok hazajönni. Minden az időjárástól függ. Több weboldalon frappánsan is úgy fogalmaznak, hogy az expedíció után egy hónapra ne tervezzenek semmi fontosat, mert akár két hónapos is lehet a kirándulás. Alpinistánk elmondása szerint román hegymászó még nem volt a Mount Vinsonon, s ha ő feljut a sokak által a világ legnagyobb sivatagjának — mert éghajlata rendkívül száraz — tartott földrész legmagasabb pontjára, akkor az országos premiernek számít majd. Léteznek olyan információk, hogy valaki valamikor már járt ott, de ez a tény nem bizonyított. Erdélyi hegymászó, vagy mondhatnám, erdélyi magyar hegymászó biztos, nem volt még ott. Amit kétségek nélkül állíthatok, az az, hogy székely ember biztos, nem volt még a Mount Vinsonon.
Az Antarktisz-expedíció egyik érdekessége, hogy nem tudjuk, mikor jövünk haza — állítja Tulit. Lehet, hogy egy hónap, de az is előfordulhat, hogy csak két hónap múlva tudok hazajönni. Minden az időjárástól függ. Több weboldalon frappánsan is úgy fogalmaznak, hogy az expedíció után egy hónapra ne tervezzenek semmi fontosat, mert akár két hónapos is lehet a kirándulás. Alpinistánk elmondása szerint román hegymászó még nem volt a Mount Vinsonon, s ha ő feljut a sokak által a világ legnagyobb sivatagjának — mert éghajlata rendkívül száraz — tartott földrész legmagasabb pontjára, akkor az országos premiernek számít majd. Léteznek olyan információk, hogy valaki valamikor már járt ott, de ez a tény nem bizonyított. Erdélyi hegymászó, vagy mondhatnám, erdélyi magyar hegymászó biztos, nem volt még ott. Amit kétségek nélkül állíthatok, az az, hogy székely ember biztos, nem volt még a Mount Vinsonon.A 21 kilométer hosszú, 13 kilométer széles Mount Vinson hegycsúcs létezéséről semmit nem tudtak 1957-ig, első ízben 1966-ban hódította meg az amerikai Nicholas Clinch és csapata. Tulit Zsombort mint alpinistát nem kell már bemutatni, de arra viszont kíváncsiak voltunk, hogy hegymászónknak miért pont az Antarktiszra esett a választása, mi vonzza őt erre a kietlen tájra.
— Az Aconcagua után keményebb fába vágtad a fejszédet, és hamarosan indulsz a Déli-sarkvidék felé, hogy megmásszad a Mount Vinsont. Honnan jött az ötlet?
— A Székelyek a magasban expedíciósorozat célja, hogy a hét kontinens hét legmagasabb csúcsát másszuk meg. Az Everest számomra nem vonzó, de az Antarktisz igen. Az Antarktisz a nagy, hosszú jégmezők országa, s Alaszkával (McKinley-csúcs) ellentétben — ahol magányra számítottunk, s elég népes expedíciókkal találkoztunk — nem lesz nagy jövés-menés, és így az ember teljesen át tudja adni magát a hegynek. Engem mindig is vonzott az Antarktisz, hiszen annyira idegen, ember számára barátságtalan. Egy kihívás, amelyen az ember a határait próbálja ki, s megízlelhetem, hogy milyen érzés a -50 Celsius-fok. Az Antarktiszon mértek már -89-et is, de azt télen. Mi most nyáron megyünk oda, és ilyenkor csak -50 fok van.
— Kivel vágsz bele ebbe a nagy kalandba? — Egy adott ponton úgy volt, hogy kerül társam, de ő a későbbiekben meggondolta magát. Volt, amikor négyen voltuk, de ketten újra meggondolták magukat. Nem egy egyszerű dolog az, hogy az ember elszánja magát, és elinduljon Antarktiszra. Nemcsak lelkiekben kell készülni egy ilyen kalandra, hanem anyagiakban is, s igen hálás vagyok támogatóimnak, hogy egy ilyen expedíciót megengedhetek magamnak. A jelen állás szerint úgy néz ki, öt-hat fős csapatnak leszek a része, amely egy amerikai céggel utazik ki. Az Antarktiszon van egy magánkézben lévő bázis, amely Antarktisz-turizmussal foglalkozik, és évente van két-három expedíciója. Annak ellenére, hogy nagyon zord és kietlen földrészről van szó, az Antarktiszon zajlik az élet. Már maratont is rendeznek ezen a kontinensen, az oda látogatók pedig két táborra oszlanak: vannak, akik a Déli-sarkot akarják elérni, és vannak, akik a Mount Vinson megmászását tűzik ki célul. Január 3-án Bukarestből Madridon át repülünk Santiagóba — itt kezdődik meg az akklimatizálódás —, utána következik Punta Arenas, itt lesz egy felkészítő, és itt ellenőrzik a felszerelésünket. Innen egy nagy teherszállító repülőgéppel megyünk tovább az antarktiszi Patriot Hillshez. Amikor az időjárás engedi, egy kisebb géppel repülünk tovább a Mount Vinson felé. Landolás után az alaptábort szánhúzással érjük el. A szánok nagyon sokat segítenek rajtunk, hiszen a 70—80 kilónyi felszerelést könnyebb húzni, mint cipelni. Az alaptáborban töltünk egy-két napot, és ezután vágunk bele a nagy kalandba. Útközben további három tábort építünk ki, s az utolsó szakaszt már csak a csúcstámadáshoz szükséges csomaggal tesszük meg, ami megközelítőleg tizenöt órát fog majd igénybe venni. Itt nem kell tartanunk attól, hogy ránk sötétedik, hiszen itt 24 órából 24 órát világosság van. Én síléccel szeretnék feljutni meg lejönni a Mount Vinsonról, de ez, sajnos, ,,óriási" súlytöbbletet jelent szállításkor, s még mindig tárgyalásban vagyok a céggel, hogy elfogadják-e ezt a súlytöbbletet vagy sem.
— Egy ilyen kalandra való felkészülés nehezebb lehet, mint az anyagiak összekovácsolása... Így volt ez? — Lehet, úgy tűnik, hogy egy ilyen expedíciónál a legkisebb gond az anyagiak előteremtése. Szerintem ez a legnagyobb kihívás. Más expedícióknál 60 százalék volt a pénz és 40 százalék a felkészülés, most viszont az időm 80 százalékát emésztette fel a szükséges pénz megszerzése. Felkészülésem során be szeretnék ülni egy hűtőházba, hogy kipróbáljam a felszerelésemet, hiszen az Antarktiszon uralkodó körülményekkel még soha nem találkoztam. Kíváncsi lennék például arra, hogy a filmezőkamerám akkuja mennyit bírja -40 fok alatt, érdemes-e elvinni, tudnám-e ott használni. Van olyan felszerelésem, amelyet -25, -35 fokban már kipróbáltam, de még mindig nem tudom, mi történik velük, ha ennél hidegebb van (sátor, hálózsák, lábbeli, kesztyű). A sízés miatt feltevődik a kérdés, hogy sítúrabakancsban menjek, vagy csak vigyem magammal. Sok olyan technikai dolog van, ami még ismeretlen számomra. Egy másik nagy kihívást az jelenti majd, hogy magamra leszek utalva, hiszen nem olyan hegymászókkal megyek a Mount Vinsonra, akiknek prioritás lenne, hogy nekem segítsenek. A sikerhez azonban elmaradhatatlan a csapatmunka, és remélem, én leszek az, aki segíteni fog majd a másokon.
