MEGPRÓBÁLTA FELGYÚJTANI egy férfi a testvérvárosok országainak zászlóit a temesvári városháza előtt.
A 37 éves, Dolj megyei férfi meggyújtott egy fáklyát, és azzal igyekezett lángra lobbantani a zászlókat. Tettét azzal indokolta, hogy megengedhetetlen, hogy Romániában idegen zászlókat tűzzenek ki. A városháza egyik alkalmazottja riasztotta a rendőrséget, amely őrizetbe vette a férfit, és gyújtogatás miatt büntetőeljárást indított ellene. A férfi nem először okozott botrányt, tavaly álhírterjesztés miatt indult büntetőeljárás ellene, mert azt állította, hogy a temesvári járványkórházban valójában egyetlen koronavírusos beteg sincs. (Főtér)
KITERJESZTIK A MELEG ÉTEL PROGRAMOT. Ősztől a Meleg étel az iskolákban kísérleti programot az eddigi 150 iskola helyett 300 intézményre terjesztik ki – jelentette be Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter. Az Aspen Intézet oktatási kérdésekkel foglalkozó konferenciáján a miniszter elmondta, hogy a Meleg étel program keretében kiosztott napi menü értékét is növelik 50 százalékkal – 10 lejről 15 lejre –, mivel igyekeznek alkalmazkodni az árak dinamikájához. (Edupedu.ro / Krónika)
A KÉNYELMETLEN NEGYEDIK. Román és nemzetközi elemzők szerint kényelmetlen negyedikként vett részt Iohannis a német–francia–olasz vezető politikusok ukrajnai látogatásán. Azonban jó, hogy ott volt, mert egyébként sokkal hűvösebbre sikerültek volna a tárgyalások, és tartózkodóbbra az azokat követő sajtónyilatkozatok. A német–francia páros ugyanis azzal az eltökélt szándékkal utazott Kijevbe, hogy az ukrán–orosz tárgyalásokat szorgalmazzák, és Ukrajna EU-s csatlakozására vonatkozó támogatásukat árnyalják. Iohannis jelenléte és Irpin látványa szerintük meghátrálásra kényszeríthette Macront és Scholzot. (Transtelex)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.