Támogatás a kis- és közepes vállalkozásoknak

2022. június 20., hétfő, Belföld

Összesen 59,69 millió euró de minimis támogatást és 358,14 millió euró állami támogatást kaphatnak a 4.1.1.-es kiírás keretében a mikro-, kis- és közepes vállalkozások – az elfogadott sürgősségi kormányrendeletről közleményben számolt be az RMDSZ.

„A koronavírus-járvány miatt nagyon sok mikro-, kis- és közepes vállalkozás került nehéz helyzetbe. Feladatunk, hogy segítsük őket a talpra állásban. Ezzel a pályázati lehetőséggel támogatni akarjuk őket abban, hogy ilyen nehéz körülmények között is folytatni tudják tevékenységüket” – hangsúlyozta Hegedüs Csilla, az európai projektek és beruházások minisztériumának államtitkára.

Olyan vállalkozások pályázhatnak a támogatásra, amelyek a járvány által leginkább sújtott ágazatokban, például a feldolgozóipar, az építőipar, a nagy- és kiskereskedelem, gépjárművek és motorkerékpárok javítása, szállítás és raktározás, oktatás, egészségügy, vendéglátóipar terén tevékenykednek. Az EU-s forrásokból finanszírozott de minimis támogatások értéke legalább 50 ezer euró és maximum 200 ezer euró, míg az állami támogatás értéke akár az 500 ezer eurót is elérheti. Előbbi kedvezményezettjeinek számát ezerre becsülik, utóbbiban mintegy kétezer vállalkozás részesülhet.

A pályázati kiírás június végén jelenik meg, és előreláthatóan augusztus 15-étől lehet benyújtani a dokumentációt. A programmal kapcsolatos részletek itt érhetők el: mfe.gov.ro.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?









eredmények
szavazatok száma 270
szavazógép
2022-06-20: Belföld - :

Támogatják Moldova csatlakozását (Chişinăuból üzent a román parlament)

Együttes ülést tartott szombaton Chişinăuban a Moldovai Köztársaság és Románia parlamentje. Az ülésre alig egy nappal azután került sor, hogy az Európai Bizottság ajánlást tett a tagállami vezetőket tömörítő tanácsnak, adja meg a tagjelölti státust Ukrajnának és Moldovának.
2022-06-20: Belföld - :

Hírsaláta

MEGPRÓBÁLTA FELGYÚJTANI egy férfi a testvérvárosok országainak zászlóit a temesvári városháza előtt.