Közel száz jelenlegi és volt megyei önkormányzati képviselő vett részt pénteken a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében Kovászna Megye Tanácsának díszülésén, melyet abból az alkalomból szerveztek, hogy kereken harminc éve alakult meg a testület. A díszülésen egyebek mellett elhangzott, hogy egységes, mindenki által elfogadott jövőkép és összetartó közösség biztosíthatja Háromszék, Kovászna megye jövőjét, de az is, hogy a jelenlegi évtized a veszélyek, a bizonytalanság, a háború és a válság korszaka lesz, amire muszáj felkészülni, és a zűrzavar közepette is dolgozn kell. Az ünnepi ülésen a jelenlévők emlékérméket vehettek át.
Az ünnepséget megelőzően három határozatot fogadott el a testület: költségvetés-kiigazításról, testvérkapcsolatok kibővítéséről, illetve közösségek közti társulásról döntöttek. Ezt követően elsőként Demeter János szólalt fel, aki 2000–2008 között volt a testület elnöke. Felidézte a kilencvenes éveket, amikor közéleti pályafutása indult, kiemelte a csapatmunka fontosságát, és rámutatott, ha van bizalom, akkor nehéz körülmények között is lehet eredményt elérni. „Különösen büszke vagyok arra, hogy Romániában egyedüliként sikerült azt a szimbólumot elfogadtatni, amely régen Háromszék vármegye címere volt, ma pedig Kovászna megye címere. Ez azért fontos, mert talán a legjobban jelképezi a szülőfölddel, otthonunkkal való kapcsolatunkat, azt, hogy ennek a helynek, ennek a közösségnek a feltétlen szeretete és tisztelete nélkül nincs fejlődés, nincs jövő. Az önkormányzati munka nem más, mint szolgálat” – hangsúlyozta a volt elnök.
Demeter János után Derzsi Ákos, a Fejlesztési, Közigazgatási és Közmunkálatokért felelős Minisztérium államtitkár-helyettese köszöntötte az egykori és jelenlegi megyei tanácstagokat. Modern és emberközpontú menedzsmentre van szükség az önkormányzatoknál, enélkül ma már nem lehet összefogni mindazt, ami a megyei tanács feladata. Véleménye szerint Háromszéken az elmúlt tíz évben az élet minden területén láthatóvá vált a fejlődés. Az államtitkár-helyettes méltatta Kovászna Megye Tanácsának több évre szóló stratégiáját, a Pótsa-tervet, amelyből egyértelműen kiderül, hogy Háromszéken arra törekszenek az emberek, hogy élhető hely legyen, ne legyen elvándorlás és mindenki megtalálja a számításait itthon, szülőföldjén.
Háromszék állapotát nem lehet csak gazdasági adatokkal jellemezni – szögezte le ünnepi beszédében Tamás Sándor, a megyei önkormányzat jelenlegi elnöke. „Hogy jó-e egy megyében élni, nemcsak azzal mérhető, hogy hány kilométer jó út van, van-e vezetékes víz, hanem leginkább azzal, hogy van-e az illető régióban általánosan elfogadott, közös elképzelés a jövőről, hogy van-e összetartás az emberek között. Közösségünk jövője egy határozott cél akarásán és a szolidaritáson alapul” – emelte ki Tamás Sándor, aki 2008 óta vezeti a megyei önkormányzatot. Az elnök kifejtette: felmérések bizonyítják, az emberek nemzetiségtől és pártállástól függetlenül hasonlóképpen vélekednek az alapértékekről. „Fontosnak tartjuk a család biztonságát, a gyermekvállalást. Büszkék vagyunk nemzeti identitásunkra, jelképeinkre. Életcéljaink közös értékeken alapulnak, ugyanazt tartjuk jónak és rossznak. S ha a leglényegesebb ügyekben közös nyelvet beszélünk, akkor egyet tudunk érteni a közösség dolgaiban is” – hangsúlyozta. A jelen helyzetet elemezve felhívta a figyelmet: „egy irányba mutat minden, ami 2020 óta történt és ami napjainkban kibontakozóban van. A 2020 és 2030 közötti évtized a veszélyek, a bizonytalanság, a háború és a válság korszaka lesz. Nekünk erre kell felkészülnünk, ebben a zűrzavaros időszakban kell kijelölnünk a megfelelő irányt, ebben az időszakban kell eredményesen dolgozni. Észszerű rend, stabil egészségügyi rendszer, fejlesztések, szociális érzékenység – ez volna hát a következő, nehéz időszak feladata. Aki tenni akar a közösségért, azokkal – nemzetiségtől és pártállástól függetlenül – együtt haladunk előre.”
Az ünnepi tanácsülésen közel száz egykori megyei tanácstag vett részt a jelenlegi testületi képviselők mellett, ugyanakkor megemlékeztek az eltávozottakról is. Az esemény végén Demeter János és Tamás Sándor emlékérmét adott a jelenlévőknek, megköszönve mindazok tevékenységét, akik megyei tanácstagként, alelnökként, elnökként, főjegyzőként, megyemenedzserként tevékenykedtek Háromszék fejlődése érdekében.
A rendezvény ünnepi hangulatát a sepsiszentgyörgyi Lilium Quartett előadása emelte, a könyvtár előterében pedig kisebb kiállítás idézte fel a kilencvenes évek hangulatát. Többek között megtekinthető volt az első tanácselnök, Orbán Árpád íróasztala és táskája, Ioan Ciucu egykori főjegyző karosszéke, a hajdan használt intézményi szárazpecsét, telefon, számológép, ugyanakkor több izgalmas kordokumentumba is bele lehetett olvasni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.