Anima Sound System a sepsiszentgyörgyi Szimplában

2022. június 22., szerda, Magazin

Sepsiszentgyörgyön koncertezik az Anima Sound System, ahol az idén megjelent albumuk dalai mellett azokat a jól ismert slágereiket is hallhatja majd a közönség, mint a 68 vagy a Csinálj gyereket.

2022. június 26-án este nyolc órakor kezdődik a koncert, melyre a belépő 35 lejbe kerül majd, jegyek elővételben 22-én 12 órától a Szimplában, illetve 26-án 19 óra 30 perctől a kapunyitásnál lesznek kaphatók. A koncerteken Prieger Fanni, Telma Lincoln énekesnők és Törőcsik Franciska színész-énekesnő is színpadra lép.

A zenekart – amelyet Magyarország első elektronikus tánczenekarának is tekinthetünk – Prieger Zsolt és Prieger Szabolcs alapította 1993-ban. A formáció pályafutását alig kell valakinek bemutatni: külföldi turnék, világsztárokkal való együttműködések (mint az Asian Dub Foundation, Terry Lee Brown Jr. vagy a Twin Peaks sorozat zenei producere, Kim Cascone), számtalan emblematikus dal, milliós nézettségű videó, zenei díj és elismerés jelzi a zenekar pályafutásának csúcspontjait.

Legnagyobb erősségük a táncoltatás, az energikus koncertek és a művészi bátorság. Időről időre képesek megújulni, feladni a már bevált, megszokott sémákat és valami egészen újba kezdeni úgy, hogy a koncerteken megmaradt szórakoztató, sok generációnak szóló popzenekarnak.

Idén megjelent legújabb albumuk, a Szomnakuno, amelyet egy telt házas koncerten mutattak be a Magyar Zene Házában Budapesten. Az albumon szereplő Öltöztessél fehérbe című daluk kisfilmjét beválogatták a Berlin Music Film Awards, Best Narrative kategóriájának döntőjébe. A filmen olyan neves szakemberek dolgoztak, mint Kostil Luka és Mazzag Izabella rendező, valamint Gothár Márton, az Aranyélet című filmsorozat vágója. Mindezeken túl a zenekart idén Fonogram-díjra is jelölték.

A folyamatos megújulás nemcsak az Animára, hanem a zenekar vezetőjére, Prieger Zsoltra is jellemző. Újabb és újabb zenés-irodalmi műveket alkot, amelyek az irodalom, a zene és az elektronika különleges és izgalmas ötvözetei. Legutóbb Nagy Katica színésznővel a Pilinszky és én című előadást mutatták be a Csíkszeredai Könyvvásáron, valamint Székelyudvarhelyen.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2022-06-22: Magazin - :

Fesztivál a jazz és blues kedvelőinek

Hagyományteremtő szándékkal tartanak jazzfesztivált a hétvégén Sepsiszentgyörgyön. A június 24–25-én zajló első Sepsi Jazz & Blues Fesztivál helyszíne az ’56-os emlékpark, a rendezvény célkitűzése a jazz- és blueszenei műfajok népszerűsítése élő zenével, romániai és nemzetközi előadók közreműködésével.
2022-06-22: Magazin - :

Megkezdődtek a Szent László Napok (Nagyvárad)

Nagyváradon hétfő este hivatalosan is megnyitották a hét végéig tartó Szent László Napok kulturális fesztivált, melyet tizedik alkalommal szervez meg partnereivel közösen a helyi Szent László Egyesület.