Fesztivál a jazz és blues kedvelőinek

2022. június 22., szerda, Magazin

Hagyományteremtő szándékkal tartanak jazzfesztivált a hétvégén Sepsiszentgyörgyön. A június 24–25-én zajló első Sepsi Jazz & Blues Fesztivál helyszíne az ’56-os emlékpark, a rendezvény célkitűzése a jazz- és blueszenei műfajok népszerűsítése élő zenével, romániai és nemzetközi előadók közreműködésével.

A szakmai elismertségen túl az előadóművészek kiválasztásának és meghívásának az is fontos szempontja volt, hogy kevésbé legyenek jártasak, ismertek a térségben, így a műsorkínálat az újdonság élményét, újabb értékes előadók felfedezését jelentheti a közönségnek – írja közleményében a Sepsi Jazz & Blues Egyesület.

Így esett a választás a romániai jazzpalettán új színt képviselő, egészen fiatal zenészekből álló Andrei Petrache Trióra és a Magyarországról érkező két neves formációra: a már több éve egymást kiegészítő-inspiráló, a jazz határait is feszegető Kovács Linda (ének) és Bö­göthy Ádám (nagybőgő) duóra, valamint a jazzhegedűt magas szinten művelő Antal Tiborra és zenekarára.

A koncertsorozatot helyi jazz- és blueselőadók nyitják meg: pénteken a Hammond orgonán is játszó csíkszeredai Szabó Zsolt és kvartettje, szombaton pedig a több mint 20 éve működő sepsiszentgyörgyi Free Connection formáció, akik mindig igazán jó koncerthangulatot teremtenek.

Az esti sztárfellépők a blues műfaj képviselői. Pénteken este a magyarországi Little G. Weevil, az International Blues Challenge verseny díjazottja és az USA Blues Music Award jelöltje lép fel, aki világszínvonalú zenekarával egy igazi rythm & blues show-t ígér. A szombat estét és egyben a fesztivált is záró formáció tagjai Németországból és Magyarországról érkeznek: Lars Kutschke gitáros, Dorrey Lin Lyles énekesnő és együttesük, amely a gospel, soul, jazz és blues műfajok tökéletes keverékével kínál mámorító zenei élményt az érdeklődőknek.

A jó zene mellett a sepsiszentgyörgyi Borbrigád által kínált borok, a Homoródalmási Kézműves Sajtok termékei és a Vendelin Vendéglő ínycsiklandó ételei is várják a közönséget.

A fesztiválra a napi jegyek egységesen 40 lejbe kerülnek, melyeket a helyszínen, illetve elővételben a Városi Kulturális Szervezőirodában lehet megvásárolni. Helyfoglalás az érkezés sorrendjében történik a helyszínen.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2022-06-22: Faluvilág - Kisgyörgy Zoltán:

Uzonkában öröklődik a csend

Uzonkafürdőnek hiába kerestük ragadványnevét, mert az oda letelepedő ősfoglaló gyimesi csángók nem azok a fajta népek voltak, amelyek saját telephelyüknek ragadványnevet teremtettek volna. Gyimesi csángó katolikus testvéreink a Déli-Hargita Piliske alatti napsütötte legelőit hódították meg, a Pisztrángos patak forrásfejének vidékét, ahol dúsan nőtt a fű és omlott a hegyekből az édes- és a savanyúvíz. A hely neve sem Uzonka volt, hanem Pisztrágosferedő, ahol az egykori lakások körvonalait szépen kirajzolja most is nyaranta a gyepet perzselő napsugár.
2022-06-22: Magazin - :

Anima Sound System a sepsiszentgyörgyi Szimplában

Sepsiszentgyörgyön koncertezik az Anima Sound System, ahol az idén megjelent albumuk dalai mellett azokat a jól ismert slágereiket is hallhatja majd a közönség, mint a 68 vagy a Csinálj gyereket.