Nem csalódtak a jelenlevők, akár rendhagyó történelemórának is beillett a közönségtalálkozó. A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület által szervezett eseményen közreműködött Thiesz Katalin népdalénekes és a Gyerő Katalin vezette Magnificat gyermekkórus – az alkalomhoz illően székely ruhába öltözve. A hallgatóság soraiban ott ült Tamás Sándor megyeitanács-elnök, és jelen volt a kiadó képviselője, Romeo Moldovan is.

Hogy mekkora volt a feszültség, az izgalom? Ezt maga Gyerő bizonyította. Bemutató szövegében a román nyelvet nem ismerőként szólt Sandachéról – holott a magyar nyelvet nem ismerő szerzőről akart beszélni.

A közel kétórás bemutató során a szerző a magyarok, székelyek történelme, kultúrája, nem utolsósorban politikai irányultsága témakörében mutatott hatalmas tudást. Rengeteg részletre kitért, olykor elkalandozott, így a nagyérdemű csak megfeszített figyelem mellett tudta követni az elhangzottak lényegét, értelmét, vonatkozásait.

Játszi könnyedséggel említett kiemelkedő magyar személyiségeket, jeles eseményeket – Báthoryakról, Bethlenekről, magyar királyokról, nyertes és vesztes csatákról, a korabeli székely–román viszonyról, sőt, hadászati együttműködésről is beszélt. Nem feledkezett meg Gábor Áronról, a találékony asztalosról, tüzérségi „szakértőről”, Gál Sándorról, az 1948–49-es szabadságharc vezérőrnagyáról, a példaképként értékelt gróf Mikó Imréről, sem Kányádi Sándorról, zágoni Mikes Kelemenről pedig végképp nem – vele kapcsolatban hosszabban is értekezett. „A magyar irodalmi nyelv alkotója, akinek története lényegében összefügg rendkívüli barátságával II. Rákóczi fejedelemmel, és aki a rodostói magyar kolónia utolsó lakója volt. Az arányokat figyelembe véve láttam Mikesben azt a rendkívüli elkötelezettséget, amelyre a székely nemzet képes” – fogalmazott a történész. Mihai Viteazullal kapcsolatban mondta el: „az igazság az, hogy akik valóban hűek voltak, meghaltak érte, azok a székely gárda tagjai voltak. Mintegy hetven katona, aki nem hagyta el őt. Az oláhok (valahii – a szerző szóhasználata – szerk. megj.) hagyták el őt. Erről nem beszélnek, csak arról, hogy a magyarok ölték meg”. Az 1848–49-es események történelmi feldolgozásával kapcsolatosan kijelentette: „mondják, negyvenezer románt végeztek ki, öltek meg a magyarok Erdélyben. Hatalmas hazugság. Összességében nem volt ennyi áldozat”.

Összegzően jelentette ki: „nekem a székelység, a magyarság, a székely magyarok gyakorlatilag civilizációnk szerves részét képezik, akiket románként tisztelnünk kell és tanulnunk tőlük – összetartást, méltóságot, hitet”.

A könyvbemutatón a közönségnek is lehetősége volt kérdéseket feltenni. Tamás Sándor nem kérdezett, hanem a kijelentettek kapcsán emelte ki: „az előadásban elhangzottakkal kapcsolatban csak egy dolgot szeretnék mondani, éspedig azt, hogy mi partnereket keresünk. Ezért is vagyok itt. Partnereket keresünk a román értelmiségben, politikumban, egyszerű emberekben is. Úgy értékeljük – és ön épp ezt a gondolatot érintette – a többség és kisebbség közötti kapcsolatok minőségének biztosítása mindig a többség feladata. Kijelenthetem – és ezzel bizonnyal egyetértenek a teremben lévők is – hogy a polgármester úr, a kovásznai értelmiségi réteg abszolút pozitív példa ezen a téren. Országos szinten is partnereket keresünk, hiszünk abban, hogy ha mi ott, ahol többségben vagyunk, pozitív példákat mutatunk, akkor valószínűleg országos szinten is találunk partnereket. Megtisztelő, hogy vannak román nemzetiségűek, akik nem spekulációból keresik a hidakat, az élet igazságait adják elő. Egy szót szeretnék mondani: köszönjük!”.

A könyvbemutató záró mozzanataként – a két órán át elhangzottak összegzéseként – a román és a magyar himnusz eléneklésére került sor – miközben a háttér kivetítővásznán a román zászló és címer, valamint a székely lobogó és jelképek jelentek meg.

Végül a szerző dedikálta új könyvét, elsőként Tamás Sándor élt a lehetőséggel, számára magyar nyelven írt a könyv első oldalára a szerző, Cristian Sandache.