A sepsiszentgyörgyi Domokos Géza Egyesület pár nappal ezelőtt Domokos Géza-díjban részesítette a Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozatát, elismerve annak húszesztendős tevékenységét. A díjról Fazakas Misit, a drámatagozat vezetőjét kérdeztük.
Mint megtudtuk, az évente kiosztott díjat 2020-ban ítélték oda a tagozatnak, de a vírushelyzetre való tekintettel csak most adta át az egyesület elnöke, Domokos Péter. Az ötödik alkalommal kiosztott éves elismeréssel az egyesület célja ráirányítani a közfigyelmet a díjazottak kiemelkedő tevékenységére.
A sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozatát Fazakas Misi, az Osonó Színházműhely társulatvezető-rendezője alapította, és ő is irányítja mindmáig. A drámatagozat 2000 szeptemberében kezdte el működését, és azóta az ország egyik legfontosabb műhelyévé vált, amely összesen 17 díjat szerzett a minisztérium által szervezett csoportos és egyéni országos színészmesterség tantárgyversenyeken. Az idei év kiemelkedő volt a tagozat életében, hiszen a temesvári országos versenyen a csoportos első díj és a legjobb előadás díja mellett megszerezte az egyéni harmadik díjat és két alakítási különdíjat is, ezenkívül egy magyarországi filmszemlén díjban részesült a tagozat Jól van, ami van című kisfilmje is.
„A drámatagozattal kapcsolatosan minden díj fontos számomra, hiszen mi egy nonformális oktatási-moduláris rendszert dolgoztunk ki, amely egyedi az országban, és jól esik minden olyan visszajelzés, amely azt mutatja, hogy jó ez az irány, amit képviselünk” – nyilatkozta lapunknak Fazakas Misi. Mint mondta, idén több szakmai díjat is elnyertek a legfontosabb országos elismerések közül, tehát úgy tűnik, megkerülhetetlenné váltak. De azért továbbra is arra törekednek, hogy ne csak szakmailag képezzék a drámás fiatalokat, hanem a személyiségüket is fejlesszék, a sok tábor, amelyekbe komoly szakembereket szokott meghívni, fontos részei az oktatásnak. „A Domokos Géza-díj nekem személy szerint azért esett nagyon jól, és meg is hatott, mert nem is gondoltam volna, hogy kívülről ennyire látszik a munkánk. Megtisztelő, hogy van olyan civil szervezet, amely értékeli mindazok munkáját, akik valami fontosat tesznek a társadalmunk érdekében, jövőt építenek” – fogalmazott a drámatagozat vezetője.
A tagozaton eddig 75 diák végzett, akik közül színészként, rendezőként, táncosként, dramaturgként vagy irodalmi titkárként tizennyolcan maradtak színházközelben, de a tagozat színes és sokoldalú képzését bizonyítja, hogy a valamikori drámások közül elismert filmes szakember, rádiós és tévés műsorvezető, könyvtáros, teológus, óvónő, tanítónő, gyógypedagógus, pszichológus, ügyvezető igazgató, néprajzkutató, szociológus és orvos is kikerült már. A drámatagozat működtetőinek nem kizárólagos célja, hogy minden diák valamilyen színházi szakmát válasszon a későbbiekben, inkább arra törekednek, hogy önismeretre tegyenek szert a fiatalok, és a komplex képzés által segítséget kapjanak személyiségük fejlődésére, kibontakozására, világlátásuk tágulására, saját útjuk megtalálására és annak a bátorságnak a megszerzésére, amellyel járni tudnak a saját úton. A szaktantárgyakat a szakmájukban jártas és elismert szakemberek, pedagógusok tanítják, akik módszereikkel és tudásuk átadásával a világ kihívásaira próbálják felkészíteni a drámás diákokat.
A Domokos Géza Egyesület vállalt célkitűzése a névadó szellemi hagyatékának, értékrendjének megismertetése, a művelődési sokszínűség ápolása, a nemzetiségek-nemzetek közötti párbeszéd támogatása. Az egyesület által alapított Domokos Géza-díjat olyan szervezetek, intézmények, közösségek, programok kaphatják meg, amelyek tevékenysége igazodik a névadó szellemiségéhez, értékrendjéhez.