A magyar férfi vízilabda-válogatott szombaton 18–14-re nyert Georgia ellen, így százszázalékos teljesítménnyel végzett az A-csoport élén és jutott közvetlenül a világbajnokság szerdai negyeddöntőjébe. A magyarok a nyolc között a címvédő olasz és ausztrál együttes párharcának győztesével találkoznak 22 órakor.
A Märcz-legénység elrontott akcióval kezdett, a vb-újonc ellenfél viszont góllal nyitott (0–1). Pohl Zoltán húzásból egyenlített, de meglepően gyorsan visszavette a vezetést Georgia, s hamarosan kettővel vezetett (1–3). Vogel Soma sérülés miatt nem tudta folytatni, helyére a kapuba Lévai Márton érkezett. Manhercz Krisztián életerős lövéssel szépített, majd kiegyenlített (3–3).
A második negyedet Vámos Márton pontos lövéssel indította, hasonló megoldással válaszolt az ellenfél, de Zalánki Gergő bal keze a legjobbkor villant. A georgiai együttesnek erre is akadt válasza, örömét azonban hamar lelohasztotta Vámos. Ezt követően Mezei Tamás jóvoltából először hízott kétgólosra az előny (7–5), majd Angyal Dániel és Varga Dénes tette megnyugtatóvá a helyzetet (10–6).
A harmadik játékrész elején megszületett a hetedik georgiai gól, míg büntetőből Vámos vágta védhetetlenül a kapuba a labdát (11–7). Két georgiai találat következett (11–9), aztán Jansik Szilárd is feliratkozott a gólszerzők közé (12–9). A folytatásban Vámos balja és Manhercz jobbja bizonyult hatásos fegyvernek, de egyszer még a georgiai gárda is betalált (14–11).
A befejező nyolc perc negyede csorgott le, amikor Zalánki duplázott, Manhercz kapufás góllal, a vb-újonc Burián Gergely pedig pattintott lövéssel vétette észre magát (17–11). Még a vetélytárs is háromszor betalált, a vége azonban 18–14 arányú magyar győzelem lett.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.