A kökösi Farm utca 500. szám alatt található lovastanya versenyzője, a 2015-ben akadályhajtásban világbajnok Bartha Eduárd diadalmaskodott a negyedik nemzetközi fogathajtóversenyen, amelynek péntektől vasárnapig Oltszem adott otthont. A Bihar megyei Rákóczi Gergő a második lett, míg a harmadik helyen szintén a Kovászna megyei induló végzett, ugyanis két fogattal vett részt. A festői környezetben zajló megmérettetést kulturális programok, szórakoztató műsorok, koncertek és kézműves vásár kísérte.
Az idei oltszemi nemzetközi versenyre 18 – két magyarországi, egy görögországi és 15 romániai – fogat nevezett be. Az esemény köré ezúttal is háromnapos lovas ünnepet szerveztek a háromszéki településen. Az időjárás pénteken és szombaton kedvezett a fogathajtás kedvelőinek, tegnap azonban eleredt az eső. A zárónapon Székelyföldre látogatott Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára és Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője.
Az államtitkár közölte: idén két ütemben hirdetnek pályázatot az erdélyi lovasegyesületek számára, ugyanis a lósport támogatása is része a nemzetpolitika célterületének. Potápi hozzátette, azon túl, hogy egészséges életmódra nevel, a sport összetartó erő, közösségbe szervezi a fiatalokat. Példaként a labdarúgást említette, kitért a magyar futball fejlődésére, a Sepsi OSK kupagyőzelmére, a DAC Dunaszerdahely bajnokságban elért dobogós helyezéseire, valamint a Vajdaságban egyre jobban szereplő Topolya csapatára.
Potápi úgy értékelte, a versenyeredményekhez a sport tömegesítésére van szükség. Azért támogatják az erdélyi lovasegyesületeket, hogy minél több gyerekkel, fiatallal tudjanak foglalkozni, akikre építkezve majd a későbbiekben a versenysportot is lehet erősíteni. „Nemcsak a versenysport a cél, hanem nyilván az, hogy a gyerekek tudjanak lovagolni, egyáltalán a lóhoz közeledni, ne féljenek tőle, és abból a régi lovas kultúrából valamit tanuljanak, amely még negyven évvel ezelőtt teljesen általános, mindennapi volt, és mi már elfelejtettük a nagy részét” – mondta az államtitkár.

A versenyzők pénteken díjhajtásban, szombaton maratonhajtásban és tegnap akadályhajtásban tették próbára magukat. A hazai közönség legnagyobb örömére a 2015-ben akadályhajtásban világbajnok Bartha Eduárd ünnepelhette a végső győzelmet egy rendkívül szoros versenyt követően. A 30 éves fogathajtó ráadásul a harmadik helyet is megszerezte, míg a 2019-ben az oltszemi nemzetközi viadalon győztes Rákóczi Gergő második lett. A nemzetközi viadal egyben a román országos bajnokság második szakasza is volt. A harmadik körnek augusztusban Fugyivásárhely ad otthont, majd szeptemberben Marosvásárhelyen rendezik a döntőt.
Eredmények: * díjhajtás: 1. Bartha Eduárd II. (Románia) 53,37 pont, 2. Rákóczi Gergő II. (Románia) 54,51, 3. Rákóczi Gergő I. 57,63 * maratonhajtás: 1. Rákóczi Gergő I. 99,83, 2. Bartha Eduárd II. 105,86, 3. Bartha Eduárd I. 105,95 * akadályhajtás: 1. Bartha Eduárd I. 3, 2. Varga Roland II. (Románia) 3, 3. Bartha Eduárd II. 7 * összesítésben: 1. Bartha Eduárd II. 166,23, 2. Rákóczi Gergő I. 166,33, 3. Bartha Eduárd I. 171,67.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.