Szilágyi Domokos jutott ismét eszembe. Talán mert kétszer is összefutottam Banner Zoltán bátyámmal a napokban, hisz Békéscsaba ünnepelte őt éppen, a kilencvenedik születésnapja alkalmából.
Szilágyi Domokosról meg „minden is” eszébe jut az Erdélyben született, de onnan igencsak elcsángált földi halandónak. Költői nagyságától a Securitate szorításáig, Banner Zoltán előadóestjétől Bartók Béla emigrációjáig, a magyar irodalmi olimpiától – ahol először láttam, hallottam Zoli bácsit – Vas Laci „szerzett” leukémiájáig, ki épp ott, Kolozsvárott, a Szamosfalvi negyed iskolai kollégiumában mondta éjszaka, hogy mit kellene tenni a diktátorokkal. Egy év alatt el is vitte az ingyen kapott sugárka szerzette kórság. „Jaj, Istenem, a világ / kinek szoros, kinek tág, / jaj, be szoros a világ, / csontig hatol, velőt vág…”
De eszembe jut „minden is”, mert pakoljuk Imi komámmal a festményeket, hogy meszelés után végre a helyükre kerüljenek, s közben szinte minden festmény történetét motyogom, hisz ez épp Baász Imre, ez Palotás Dezső, ez meg Kopasz Mária. No, meg a Lazicstól (Lázár László) kapott keretes fotó. Ki él még közülük? Már Szőcs Géza sem, aki úgy koldulta össze őket a barátoktól, hogy legyen átadni való Echinox-díj az olimpián.
Kereng, pörög-forog az elme, hisz épp a zenei napok is zajlanak Békésen a Bartóktól zenében nem is oly messzi Kodály-féle zenetanítás, gyökérmegőrzés jegyében. De e téma köré citál minduntalan a már emlegetett s most már kéznyújtásnyira levő negyvenöt éves érettségi találkozó gondolata is. Hozza elő a múltat, ami nemrég persze még jövő volt: az életünket. Mert a ma, a most csak pillanat, ahová a szaladó idő épp csak lecsapja terhét, hogy szusszanjon egyet, aztán rohan tovább, s mi vele futnánk, de hamar lelassulunk, hisz a szuflánk fogyogat szépen, hogy aztán csendesen leüljünk, s mosolyogjunk kedvesen s megnyugodva egyet, mielőtt a feltámadás előtti nagy álomba merülnénk.
Nagy álomba, melyben minden a helyére kerül. Eltűnik minden, ami rossz. A Hold mellé új követőt kap a Föld: köröttünk kerengő kisbolygóként (örök mementóként) oda gyűjti össze és egybe a Jóisten nekünk mindazt, amire nincs és sosem volt szükségünk. A vadászpuskánál erősebb és gonoszabb fegyvereket, a kábítószereket, a vírusokat, a szemetünket, a feleslegesen gyártott cuccainkat a műanyag virágtól a kamillaillatú vécépapírig.
A mindent látó, halló és mindenről jelentő mobiltelefonokat és a pofánkba csacsogó tévéket, rádiókat, az e betűket az ételeinkből, a betonromjainkat, és bizony odaviszi a mai világunkban rosszakaratú embertársainknak temetőit is. Ha már Ő sem tud egyebet kezdeni velük. Mert a jobb lator mellett bizony volt egy bal is. Így lesz szendergő utópiánkban tiszta és igen kis lakosságú a jobb sorsa érdemes bolygó.
Megállok itt. Messzire vinne, talán túl messzire is a folytatás. Inkább csendesen reménykedjünk: „…hogy kitágul a világ, ha egyszer jobb időt lát”. Ez a szép paradoxon: a kisebb lélekszámú, kitágult világ, ahol jut friss levegő mindenkinek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
