Az Európai Unió minden tagországot átfogó tervének részeként a hátrányos helyzetű személyek támogatása érdekében nálunk is beindult az ingyen cukor és liszt kiszállítása. A végrehajtást a 410-es törvény szabályozza. Országszinten 30 500 tonna lisztet és 9538 tonna cukrot osztanak ki ingyen. Ebből a háromszékieknek 179 tonna liszt és 56 tonna cukor jut — tudtuk meg a mezőgazdasági igazgatóságon.
A törvény értelmében rászorultnak számít a minimálbérből élő személy, a mezőgazdasági nyugdíjas, a szociális kantinokban étkezők, valamint a szociális otthonokban ápolt személyek. Az érintettek személyenként 20 kg lisztet és 6 kg cukrot kapnak. A lebonyolításért a prefektus, a községi polgármesterek és a mezőgazdasági igazgatóság felel. A segélyt a polgármesterek által elkészített névsorok alapján osztják szét, a liszt már eljutott a rászorulókhoz. A Magyarországról származó cukor szétosztását a napokban kezdték el. Az illetékesek szerint még ebben az évben minden jogosult megkaphatja a támogatást. (Incze Péter)
Mérgezett ír hús
Az ír kormány múlt szombaton elrendelte a szeptember elseje óta Írországban termelt disznóhús, illetve az abból készült termékek visszahívását, miután kiderült, hogy veszélyesen magas arányban tartalmaznak rákkeltő anyagot, dioxint. Egyelőre nem tudni, hogy az uniós országokba kerülhetett-e a dioxinos húsból, hiszen a termékek forgalmát nem korlátozzák. Az Európai Bizottság vasárnapi közleménye szerint a ír hatóságok időben és megfelelően intézkedtek. A laboratóriumi vizsgálatok tanúsága szerint a dioxin aránya az ír sertéshúsban mintegy százszorosa az EU-ban megengedett maximális szintnek. A gyanús sertéshúst a francia és belga vámosok rutin határellenőrzés során fedezték fel. Tíz írországi sertéstenyésztő farmon szennyezett takarmányt adtak az állatoknak. Ezekből a farmokból kerül ki az ír sertéshús mintegy 10 százaléka. 2007-ben Írország 368 millió euró értékben exportált sertéshúst, felerészben Nagy-Britanniába — derül ki az ír statisztikákból. Az ír egészségügyi minisztérium, illetve a mezőgazdasági minisztérium elővigyázatosságból arra figyelmeztetett, hogy senki ne egyen az ír disznóhúsból, illetve az abból készült termékekből.
Bolthálózatot indít a Mórakert
Saját, illetve franchise-üzemeltetésű hálózat kialakításába kezdett a magyarországi Mórakert Termelői Értékesítő Szövetkezet (TÉSZ), amely a globális gazdasági válság hatására idén egyelőre nem számol bevételnövekedéssel. A megalakulása, 1996 óta saját márka építésére összpontosító Mórakert TÉSZ a három éve megnyitott mórahalmi és a múlt évi szegedi után a közelmúltban Budapesten nyitotta meg harmadik zöldség-gyümölcs márkaüzletét. A nonprofit alapon működő TÉSZ továbbra is fő tevékenységére kíván koncentrálni: a termelőktől beérkező áru minőségi befogadására, feldolgozására, csomagolására és értékesítésére. A több mint ezer gazdaságot összefogó társaság a nyári időszakban a német, az osztrák, az orosz piacra és a Baltikumba exportált, míg Romániába jelenleg is szállít zöldségféléket. Mint ismeretes, a Mórakert TÉSZ partnere a nemrég megalakult háromszéki értékesítési szövetkezetnek.
Sok alma maradt a fán
A becslések szerint Magyarországon százezer tonna alma maradt a fán az idei értékesítési nehézségek miatt — közölte Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke. Az országban idén összesen 670 000 tonnányi alma termett. A Magosz, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, valamint az osztrák érdekeltségű Agrana-Juice Magyarország Kft. megállapodásával végül közel 400 000 tonna almát ipari feldolgozásra vettek át a gazdálkodóktól. A Magosz egyébként a CBA üzletláncon keresztül közreműködött ezer tonna étkezési alma eladásában, továbbá hét megyei és hetven települési önkormányzat közreműködésével eddig 150 tonna gyümölcsöt értékesítettek közintézményeknek is. A nyáron 25 000 tonna meggy is a fán maradt, sőt, a többi gyümölcsféle negyedét sem szüretelték le a termelők az alacsony értékesítési árak miatt. A gazdaszervezet egyébként olyan üzletek nyitását tervezi, amelyekben a magyarországi termelők olcsón, ám az üzletláncokhoz képest megfelelő áron értékesíthetnék termékeiket, elsősorban a gyümölcsöt.