Tamási Áron SzínházBocsárdi László visszalépett, Pál-Ferenczi Gyöngyi a megbízott igazgató

2022. június 28., kedd, Közélet

Pál-Ferenczi Gyöngyi, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának színésze vezeti az intézményt megbízott igazgatóként, miután Bocsárdi László rendező, eddigi igazgató úgy döntött, visszalép és aligazgatóként folytatja a munkáját. Ezt Bocsárdi László Antal Árpád polgármester jelenlétében közölte egy kedd délutáni sajtóbeszélgetésen. Átmeneti állapotról van szó, a színházigazgatói tisztségre a megyeszékhely önkormányzata versenyvizsgát ír majd ki.

  • Bocsárdi László bejelenti lemondását. Fotó: Albert Levente
    Bocsárdi László bejelenti lemondását. Fotó: Albert Levente

A keddi évadzáró társulati gyűlést követően Bocsárdi László közölte a jelen lévő újságírókkal: a színházban bejelentette, megszakítja a menedzseri szerződését, amely jövő év októberében járna le. Egy évig megpróbálkoznak egy olyan lehetőséggel, amelynek az a lényege, hogy miután már nem ő lesz az igazgató, hanem valaki más vezeti az intézményt, az átmenet „szervesen történjen meg és úgy, hogy a társulatnak jó legyen”.

Mint magyarázta, ez hosszas tépelődés eredménye, már 2020-ban bejelentette, hogy 2023-tól nem folytatja a színházigazgatói munkát, mivel úgy érezte, frissíteni kellene a színház szemléletmódján és lehetővé kellene tenni, hogy az meg tudjon maradni az erdélyi magyar színjátszás fontos intézményének. Ehhez egyrészt az szükséges, tette hozzá, hogy az eddigi értékek ne vesszenek kárba, ne semmisüljenek meg, másrészt, hogy olyan emberek kerüljenek a színház élére, akiknek van a következő időszakra vonatkozó víziójuk, elképzelésük és könnyebben tudnak kapcsolódni a mostani kor kihívásaihoz. Ráadásul közeledik a nyugdíjkorhatárhoz is, most hatvannegyedik éves, jövő októberben lesz 65 éves.

„Nem érzem magam kifáradtnak, kiégve sem – folytatta Bocsárdi László –, csak az elmúlt 28 esztendő egy kicsit sok: 11 évig, amíg Nemes Levente volt a színház igazgatója, 1995-től 2006-ig művészeti vezetője voltam, 2006-tól pedig igazgatója vagyok a színháznak. Ez egy kicsit hosszú idő, és úgy döntöttem, hogy ha a színház társulatában találok olyan embert, aki áldozatot képes vállalni a társulatért és a színházért, ugyanakkor a társulat el tudja őt fogadni, komolyan tudja őt venni, akkor megpróbálkozom azzal, hogy a hátralevő évet átengedem az illetőnek, kezdjen el a színház ügyeivel foglalkozni, és én aligazgatóként segítek neki, hogy megismerje a színházvezetés csínját-bínját, tanácsokkal látom el, egyfajta biztonságot is nyújtok számára, és egy év után kiderül, hogy ez életképes-e vagy sem”. Mint mondta, a megbízott, ideiglenes színházigazgató-jelölt Pál-Ferenczi Gyöngyi, azért, mert a társulatban ő az, „aki nem megosztó, akit mindenki komolyan vesz, és aki imádja és érti is ezt a színházat”. Ez egy próbálkozás, egy kísérlet, fűzte hozzá Bocsárdi, szavai szerint Pál-Ferenczi Gyöngyi meg is jegyezte a társulati ülésen, hogy ez egy rettenetesen nehéz helyzet számára, többször beszélt vele, amíg sikerült meggyőznie.

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere úgy vélekedett, minden olyan vezetőnek, „aki hosszú ideig vezet egy intézményt és ezáltal rányomja személyisége bélyegét arra, egyrészt felelőssége, másrészt talán az egyik legnehezebb feladata talán az, hogy kineveljen maga mellett egy olyan személyt vagy személyeket, akik képesek utána folytatni a munkát”. A Tamási Áron Színház rendkívül fontos intézmény a város életében, folytatta, Sepsiszentgyörgy számára pedig lényeges, hogy az továbbra is egy erős brand legyen, illetve hogy az új vezető tovább vigye azt, amit az elmúlt több mint húsz év alatt felépített Bocsárdi László és Nemes Levente, de az is biztos, hogy egy új vezető új elemeket is fog hozni a színház életébe – hangsúlyozta Antal Árpád.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2022-06-29: Riport - Kisgyörgy Zoltán:

Maroknyi öröm a Görgő-hegy alatt (Mesélő helyeink)

Elődeim egyenként jól ismerték Sugásfürdő borvizeit, tudom, mert ez volt gyermekkorom kirándulóhelye: Árkoson születtem, s a község határában törtek fel a vizek és a Gőzlő gáza is. „Ezeken kívül van még Szent-György messze felrugó erdőségeiben számos más ásványos forrás, mint a Sugásnak nevezettek” – írta Orbán Balázs, aki 1868-ban látogatta meg a helyet. Vizeinek vegytartalma „Barbenius szerint finom gáznyelő iszappal elegyült föld, sok szabad kénsavany, finom vassó és lúgsóval keveredve. Ennek közelében más két ásványos forrás és egy oly kéngőzt fejlesztő üreg van, melynek kigőzölgése a felette elrepülő madarakat megöli, szembajok és hűlések ellen oly módon használják ezt is, mint a torjai kénbarlangot.” Nem más ez a hely, mint a mai Sugásfürdő, amely több mint évszázada Árkos község tulajdonában volt, majd vásár útján Sepsiszentgyörgy városé lett pihenő- és fürdőzőhelyként. 
2022-06-29: Pénz, piac, vállalkozás - Ferencz Csaba:

Július elsejétől kötelező (Elektronikus számlázás)

Már csak pár nap van hátra az e-számlázás rendszerének (román kifejezéssel: sistemul RO e-Factura) kiterjesztéséig. A július elseji részleges bevezetés kapcsán azonban még sok a bizonytalanság, illetve a pontatlan információ. Bodosi Imrét és Bodosi Máriát, a HAMOR Soft szakembereit kér­deztük.