Mégis az egyszerű polgár, ha nem adószakértő, könyvelő vagy éppen informatikus, segítség nélkül nehezen igazodik el – ha egyáltalán – a jól kiépített labirintusban.

De nézzünk egy konkrét példát. Az egységes adóbevallási ívet május 25-ig (idén) az elektronikus ügyfélkapun keresztül kellett/lehetett beadni. Annak kitöltése sem éppen egyszerű, bizony könyvelői ismeretekre is szükség van, az ügyfélkapu megnyitásához pedig aligha elég a számítógép felhasználói szintű ismerete. Arról nem beszélve, hogy az eljárás – mármint a személyes fiók megnyitása – úgy online, hogy közben igazolni kell, hogy „én én vagyok”. Nyilván személyesen, az adóhivatalban, igaz, csak egyszer. (Nesze neked, online-intézés!)

Aztán jön az adóbevallási ív feltöltése a rendszerbe. Külön ablak megnyitásával lehetséges, ami – természetesen (?) – a saját internetes fiókon keresztül nem érhető el. A jártasabbak segítsége itt is jól jön: ki kell lépni, hogy aztán a másik ablakon (ajtón) keresztül eljussunk a megfelelő oldalra... Sikerült!

Az adóbevalló polgár ezután az egyszerű logikát követve várja, hogy megfelelő módon állapította-e meg adózási kötelezettségeinek mértékét, vagyis vár egy visszajelzést – nyilván, elektronikus levélben –, hogy mennyit, hova kell átutalnia (összeg, bankszámlaszám, egyebek). Ehelyett egy hónap múlva kap egy dörgedelmes felszólító levelet (eredeti nyelven: somație), a végrehajtási jegyzékkel együtt (titlu executoriu), hogy ha 15 napon belül nem fizet, akkor ilyen meg olyan büntetés jár (hadd ne részletezzem). Emberünk azonnal veszi okostelefonját, és átutalja a kirótt összeget, elvégre azért vallotta be. Hogy aztán olvassa ama bizonyos felszólító levélben, hogy ezt, mármint az átutalás tényét igazolnia kell. Mert, ha nem... stb., stb. De hogy kinek, hova (mondjuk, egy e-mail-cím, netán az SPV-s fiókjában fel lehetne valahová tölteni az átutalási bizonylatot), nos, ilyent nem talál.

Irány a pénzügy, ott bizonyára eligazítanak (nesze neked, online ügyintézés!). És lőn, ott a megfelelő ablakoknál tényleg kedvesen és előzékenyen felvilágosítanak, hogy azt a bizonyos adót már a bevallás előtt, de mindenképpen a megszabott határidőig be kellett volna fizetni. Furcsa logika, de ez az eljárás. S közben, nagyon kedvesen azt is elmesélik, hogy ez semmi, van eset, amikor azt a pár száz lejt – egy téves kincstári bankszámlaszám miatt például – hetekig-hónapokig küldözgették egyik bankból a másikba.

Nem folytatom, hiszen nem is a szabályokat alkalmazó hivatalnokokról szól ez az egész. Hanem arról, hogyha egy állam megbecsüli adózó polgárait (de írhatnék adóalanyokat is, hiszen a cégeknél sem egyszerűbb az eljárás, ráadásul folyamatosan változik, de ott legalább szakemberek igyekeznek helyt állani), nos, ha az állam van a polgárért, és nem fordítva, segíti és nem fenyegeti őket. Arról nem beszélve, hogy érdeke lenne minél nagyobb arányban begyűjteni azt a bizonyos adót.