Segít az RMDSZ

2022. július 1., péntek, Belföld

Aki nem töltötte ki online a népszámlálás kérdőívét, és számlálóbiztos sem vette fel még vele a kapcsolatot, hívja fel telefonon az RMDSZ helyi irodáját, hogy ne maradjon ki a népszámlásból – javasolja Kelemen Hunor.

Az RMDSZ honlapján közölt felhívásban a szövetség elnöke rámutatott: már csak két hét maradt a népszámlálás július 17-ig tartó személyes lekérdezéses szakaszából, de a romániai lakosság egyharmadát még nem sikerült összeírni. A jelentős magyar lakosságú megyék helyzete is kedvezőtlen: Kolozsban 36, Szatmárban 34, Marosban 31, Szilágyban és Biharban 29, Kovászna és Hargita megyében pedig a feltételezett lakosság 26 százalékát nem sikerült lekérdezni eddig. Az önkitöltéses szakaszban mintegy 700 ezer ember vallotta magát magyarnak. „Most is az a dolgunk, hogy segítsünk: ne hagyjuk, hogy rokonaink, barátaink és ismerőseink kimaradjanak. Mondjuk el nekik, hogy bátran hívják az RMDSZ-t, ha még nem járt náluk a számlálóbiztos” – tanácsolta az RMDSZ elnöke. A telefonhívás során a szövetség munkatársai rögzíteni fogják a nevet, a lakcímet és egy telefonszámot azért, hogy a körzetért felelős számlálóbiztosnak tudják továbbítani azt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2022-07-01: Belföld - :

Hírsaláta

BĂSESCU NEM HAGYJA MAGÁT. Megtámadta az alkotmánybíróságon Traian Băsescu a 2001/406-os törvényt módosító jogszabályt, amely alapján megvonták tőle a volt államfőket megillető kiváltságokat: a protokollvillát és a kormányőrségi védelmet. A 2001/406-os törvényt tavaly októberben módosították a 2021/243-as törvénnyel.
2022-07-01: Belföld - :

Nőnek a jegyárak

Július 1-jétől nőnek a jegyárak a Román Vasúttársaságnál (CFR). Az intézkedést az üzemanyag, az energia és a különféle alkatrészek árának jelentős emelkedése indokolja – hangsúlyozzák a vállalat honlapján olvasható közleményben, emlékeztetve, hogy legutóbb 2013-ban emelte a jegyek árát a CFR.