Könyvkötők, kelmefestők, krónikások, lovászok és művészek vették birtokukba néhány napra a sepsiillyefalvi református vártemplom bástyáit, s bár a bástyalakók nem igazi céhmesterek, e rövid idő alatt sok mindent megtudtak említett mesterségekről. A Napsugár gyermeklap huszonhetedik alkalommal szervezte meg hagyományos nyári táborát, amelyet vasárnap a céhlevelek kiosztásával és a zászlók levonásával zártak.
A közel negyven Napsugár-olvasó gyermek és tizenegy tanító nyolc erdélyi településről érkezett múlt kedden a tábor helyszínére, ahol céhekbe tömörülve foglalták el a bástyákat. Rövid céhtörténeti ismertető után a csapatok elkészítették címerüket és zászlójukat, amelyek egész héten hirdették, hogy kik laknak a bástyákban. Szerdán nyitott a tábori kézműves műhely, csütörtökön a lovagi játékoké volt a főszerep, pénteken a csernátoni Haszmann Pál Múzeumba és a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumba látogattak, szombaton Sepsiszentgyörgy nevezetességeivel ismerkedtek a napsugarasok. A vasárnapi istentisztelet után megtartották a hagyományos tábori vásárt, erre az alkalomra tallérokat készítettek, amelyeket pontgyűjtő játékokon lehet elnyerni.
Korábbi évekhez hasonlóan idén is volt méregzsák és hálaputtony, amelyekbe bánatot, örömet lehetett elhelyezni, ezekből László Noémi, a Napsugár főszerkesztője szerkesztett híreket az esténként felolvasott tábori krónikába, utána minden alkalommal elhangzott a céhek beszámolója. Vasárnap véget ért a céhinasság, kiosztották a céhleveleket és ünnepélyesen levonták a zászlókat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.