A megyei vidékfejlesztési hivataltól kaptuk az információt, hogy a Vidéki Beruházásokat Kifizető Ügynökség honlapjára (www.afir.info) felkerült a termelői csoportok megalakulásának és működésének támogatása nevű 9.1-es intézkedésnél a pályázateligazító füzet. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy néhány nap vagy hét múlva elindítják az intézkedés pályázhatóságát.
Egyelőre a vidékfejlesztési hivatal szakemberei nem tudják, hogy mekkora lesz a pályázható összeg, de a tőlük kapott információ szerint az előző évek kiírásainál nagyon kevesen pályáztak, egy évben sem fogyott el a kiírási keretösszeg.
A vidékfejlesztési szakemberek szerint ez nagyon jó uniós támogatásszerzési lehetőség lenne a megyében megalakult számos szövetkezet számára, akik a 4.1-es intézkedésre, a gazdaságok korszerűsítésére pályáztak. A törvényes rendelkezések értelmében igényelhetik a termelőicsoport-elismervényt a mezőgazdasági cégek, egyesületek és alapítványok, társasok és a mezőgazdasági szövetkezetek. A kétfelé pályázás nem zárja ki egymást, tehát lehetne a termelői csoportok támogatására is pályázni. Annál is inkább, mert a sikeresen pályázó szövetkezeti tagok az idevágó törvényes rendelkezések értelmében a mezőgazdasági termelésük több mint felét a szövetkezeten keresztül kell hogy értékesítsék. A különbség csak annyi a szövetkezet és a termelői csoport termékértékesítésénél, hogy a termelői csoport tagjainak a működés első évében a saját mezőgazdasági termékeik felét kell a termelői csoporton keresztül értékesíteniük, amely arány évente emelkedik, az ötödik évben 75 százalékra nő.
A pályázó termelői csoportok pedig éppen a közösen értékesített termények, termékek értéke szerint kaphatnak támogatást. A szakemberek szerint a pályázni óhajtók még nem lennének késésben, hiszen a mezőgazdasági minisztérium által kiadott termelőicsoport-elismervény elég rövid idő alatt megszerezhető. Első lépésként a megyei mezőgazdasági igazgatóságon kell jelentkezni (Sepsiszentgyörgyön az állomási Termés utcában található a hivatal), ahol felvilágosítást kaphatnak, milyen iratokat kell letenni, majd a dosszié összeállítása után az igazgatóság elküldi azokat a minisztériumba. A termelői csoport elismerhető a mezei nagykultúrákban, a zöldségtermesztésben és az állattenyésztésben.
A pályázat nem önrészes, a támogatás maximális értéke évente 100 ezer euró. A támogatást öt éven keresztül kapná a sikeresen pályázó termelői csoport. A támogatás eladásfüggő, első évben a közösen eladott termények, termékek értékének 10 százaléka igényelhető, a második évben a 8, majd a következő években a 6, 5, illetve a 4 százaléka.
Az előző években a megyéből többen is pályáztak termelői csoport megalakításának a támogatására, sikeres volt a bölöni, az ajtai és a vargyasi állattenyésztők egyesülete, az árkosi mezőgazdasági társas, valamint a baróti volt Silv-Alim társas. Legutoljára a Csernátoni Farm mezőgazdasági cég ismertette el magát termelői csoportként is, és pályázott sikeresen. Mivel a cégben és így a termelői csoportban a csernátoni nagyobb burgonyatermelők társultak, és ezáltal nagy volt a forgalmuk (az eladásuk értéke), öt éven keresztül minden évben megkapták a maximális 100 ezer eurós támogatást. Ebből öntözőberendezéseket és fóliázó-csomagoló berendezést vásároltak, de a támogatásból futotta egy értékesítési szakember alkalmazására is.
Incze Péter
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.