Scholz: történelmi kihívás előtt Németország

2022. július 5., kedd, Világfigyelő

Történelmi kihívás elé állította Németországot Oroszország Ukrajna elleni háborúja és a koronavírus-világjárvány miatt elindult drágulás, és ezt a kihívást csak összefogással lehet legyűrni – jelentette ki Olaf Scholz kancellár tegnap Berlinben a rekordmértékű infláció kezeléséről a legnagyobb munkavállalói és munkaadói érdekképviseletek vezetőivel folytatott megbeszélése után.

A kancellár hangsúlyozta, hogy Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja „mindent megváltoztatott”, a világjárvány hatására szétzilálódott termelési láncolatok pedig még mindig nem álltak helyre, így egyre nagyobb a bizonytalanság, az energia és a mindennapi élethez szükséges termékek egész sorának ára pedig erőteljesen emelkedik. 

Mint mondta, ez a válság nem múlik el néhány hónap alatt, arra kell felkészülni, hogy a helyzet nem változik a belátható jövőben. Azonban a német társadalom erős, és az országot az eltérő érdekek méltányos kiegyenlítése és a közösségi szellem viszi előre. „Erre kell támaszkodni most is, csak akkor jutunk ki a válságból, ha közösen dolgozunk ki megoldásokat” – mondta Olaf Scholz.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2022-07-05: Világfigyelő - :

Az ukrán hadsereg visszatérhet Liszicsanszkba

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy az ukrán csapatok még visszatérnek a Luhanszk megyei Liszicsanszkba a harctéri taktika alakulása és újabb korszerű fegyverek érkezésének köszönhetően.
2022-07-05: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Jót s jól enni Sepsiszéken (Könyvbemutató Rétyen)

Sepsiszéken szeretnek jót s jól enni – vonta le a következtetést Jánossy Alíz szombat délután Rétyen azon a hangulatos könyvbemutatón, melyen az általa szerkesztett 100 sepsiszéki recept, több mint 100 sepsiszéki háziasszony című kötetet mutatták be nagyszámú érdeklődő jelenlété­ben. A gazdagon illusztrált, igényes kiadvány immár a negyedik a baróti Tortoma Könyvkiadó által kezdeményezett 100 recept, 100 háziasszony sorozatban, melyben korábban az erdővidéki, a gyergyószéki és a dabasi receptgyűjtemény is napvilágot látott.