Amikor néhány könyvbarát összejött és fogyatkozni látszott a beszédtéma, megkérdeztük egymást: ugyan melyik könyvet vinnénk a lakatlan szigetre, hogy bár olvasnivalónk legyen létünk elhagyatottságában? Én Dosztojevszkij lélektani regényét, a Bűn és bűnhődést jelöltem meg.
Már egyetemista voltam, amikor olvastam, és a kettős gyilkos (Raszkolnyikov) lelkiismereti gyötrődését olyannyira hitelesnek láttam, hogy sokáig megmaradt az emlékezetemben és vissza-visszatérve elemeztem magam számára az író lelki tükrét.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (1821, Moszkva – 1881, Szentpétervár) több regénye után 1866-ban jelent meg a Bűn és bűnhődés. A történet dióhéjban a következő: 11 napi gyötrődés után a regény főszereplője, a nyomorgó egyetemista Raszkolnyikov beismeri, hogy megölte az uzsorás asszonyt és annak nővérét az uzsorás asszony pénzéért. Azt a keveset, amit így szerzett meg, elrejti, és nem költi el. Barátja (Razumihin) és barátnője (Szonja) veszik rá, hogy beismerje tettét, és ennek folyományaként Szibériába való száműzetését, a bírói büntetést elfogadja. Szonja, szerelme, aki utcalányként élt, vele tart.
Raszkolnyikov elmélete az volt, hogy a társadalom értékét képező többre hivatott ember jogosan cselekszik, amikor saját boldogulását elősegítő tettet hajt végre, akár gyilkosságra is vetemedve. De önmagának bebeszélt igazságát a társadalom nem ismeri el, bünteti. El kell fogadnia a kettős gyilkosságért járó száműzetést, amellyel megkezdődhet lelki nyugalmának a visszatérte.
„Korunkban minden rendes ember szükségszerűen gyáva rabszolga. Ez a természetes állapota. Ez mély meggyőződésem. Erre teremtődött, ilyen az alkata.” Ennek a véleménynek a tagadóját és felszabadulóját ismerjük meg a Bűn és bűnhődés főszereplőjében, aki szerint az uzsorás asszony a társadalom szemete, eltakarítandó forrása a rossznak. Raszkolnyikov megállapítását természetesen nem fogadhatjuk el. Nihilizmusa romboló: a társadalom rendjének zűrzavaros felbomlását normális ember nem tekintheti élete meghatározó, egyedi törvényének, amely felmenti a gyilkosság elkövetésének felelőssége alól, mint olyant, akire szellemi értékei jogán jelentős jövő vár...
Az irodalomtörténet eszmeregénynek nevezi a Bűn és bűnhődést. Azt gondolom, hogy Dosztojevszkijnek saját betegsége is (epilepsziás rosszullétei állandósulnak, és ezt nem lehetett akkoriban gyógyítani) kihatott regényhőseinek ábrázolására, szenvedélybetegségéből eredő anyagi válsága (sokszor elkártyázta a pénzét) pedig a témáiban is visszaköszön (példa rá A játékos című, 1867-ben megjelent regénye is). Ezért kért folyton kiadóitól előlegeket a még csak születőben lévő könyveire.
De zárjuk e nagy hatású könyv egy derűsebb mondatával e visszaemlékezést: „Az élet még bánatában is szép, jó a világon élni, akárhogy él is az ember.”
