Bonyolult évad előtt a Tamási Áron Színház

2022. július 8., péntek, Közélet

Azzal, hogy Bocsárdi László hátralépett a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatói, illetve menedzseri tisztségéből, és helyét ideiglenesen, megbízott igazgatóként Pál-Ferenczi Gyöngyi színművész vette át, egy új, átmeneti korszak kezdődik a teátrum életében. Bocsárdi lépését mind a társulat, mind a megyeszékhely önkormányzatának vezetői támogatják, abban bízva, hogy ezzel megteremthető az a folytonosság, amelyre mind a színháznak, mind a városnak szüksége van. Ráadásul a következő évad bonyolultnak ígérkezik, készülnek a jövő évi Reflex fesztivál megszervezésére is.

  • Jelenet a Tamási Áron Színház Szerelem és más bűntények című előadásából. Fotó: Barabás Zsolt
    Jelenet a Tamási Áron Színház Szerelem és más bűntények című előadásából. Fotó: Barabás Zsolt

Az igazi kérdés nem is az, hogy milyen lesz az átmenet, hanem hogy eredményes lesz-e ez a folyamat. A visszalépő direktor ugyanis aligazgatóként továbbra is a színház vezetőségében marad, segíti, tanácsokkal látja el kollégáját, így lényeges változásra egyelőre nem lehet számítani. Feleletet valójában arra a kérdésre kell találni, hogy miután lejár Pál-Ferenczi Gyöngyi megbízása, és a színházat fenntartó sepsiszentgyörgyi önkormányzat kiírja a versenyvizsgát a végleges színházigazgatói tisztségre – ez nyílt megmérettetés lesz, amelyen bárki, bárhonnan részt vehet –, sikerül-e megtartani, illetve továbbvinni azt az értékrendet, amelyet Bocsárdi László és társulata megteremtett.

Ennek az értékrendnek, színházi víziónak köszönhetően a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Kárpát-medencei viszonylatban is meghatározóvá vált, a minőségi és a hiteles színjátszás egyik bástyájává, ráadásul az elismerések, díjak nem kizárólag csak magyar nyelvterületről érkeztek. A színház tekintélyére utalt Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere is a vezetőváltást ismertető beszélgetésen, kiemelve, hogy a város életében rendkívül fontos intézmény a Tamási Áron Színház, s az önkormányzat is abban érdekelt, hogy az új vezető továbbvigye mindazt, amit Nemes Levente színházigazgatóként (1992–2005), illetve Bocsárdi László művészeti vezetőként (1995–2006), majd igazgatóként (2006–2022) felépített.

Antal Árpád azt is megjegyezte, voltak vitáik, nézeteltéréseik költségvetésen, elveken, de azokon túlléptek (a legmarkánsabb színház–városvezetés konfliktus 2010-ben bontakozott ki – szerk. megj.), s az elért eredmények, illetve az a tény, hogy a társulat a Kárpát-medence legjobbjai közé tartozik, nagymértékben Bocsárdi László munkájának, személyiségének köszönhető, illetve a színház vezetése és az önkormányzat közötti együttműködés sikerét is jelenti.
 

Elkerülni a vihart

A polgármester és az önkormányzat abban érdekelt, hogy a Tamási Áron Színház továbbra is egy erős „brand” maradjon. Antal Árpád azt is kifejtette, e mostani helyzetben is támogatják Bocsárdit, teljes mértékben rábízták a döntést. A visszalépésére – vagyis a közös megegyezéssel történő lemondására –, illetve Pál-Ferenczi Gyöngyi ideiglenes vezetői kinevezésére vonatkozó elhatározását maga a polgármester is bölcs döntésként értékelte, kiemelve: érzékelhető, hogy a volt igazgató féltéssel viszonyul a színház sorsához, jövőjéhez. Antal Árpád azt is megjegyezte, hogy az a vezető, aki hosszú ideig áll egy intézmény élén, s rányomja bélyegét annak működésére, azért is felelős, hogy maga mellett kinevelje azt vagy azokat, akik folytathatják a megkezdett munkát.

Bocsárdi László nem várta meg, hogy 2023 októberében lejárjon a menedzseri szerződése, illetve hogy elérje a nyugdíjkorhatárt, és nézőként szemlélje, mi történik majd a színházban, hanem cselekedve, a vezetőváltás folyamatát irányítva próbálja elősegíteni e kényes helyzet megoldását. Ugyanis egy új színházigazgató színre lépése számos feszültséggel járó helyzetet teremthet. Erről maga Bocsárdi is beszélt, megjegyezve: mivel a színházakban érzékeny művészek dolgoznak, egy színház vezetőségének a megváltozása általában nagy viharokkal szokott megtörténni, klik­kekre szakadással, indulatokkal, és ő szeretné ennek elejét venni, megpróbálja elkerülni. „Amennyi rajtam áll, azt megpróbálom megtenni, aztán hogy mi lesz ebből, azt majd a sors eldönti. Pál-Ferenczi Gyöngyi nem megosztó személyiség, mindenki komolyan veszi őt, ő pedig imádja és érti is ezt a színházat” – magyarázta. Azt is elmondta, hogy a mostani változás már jó ideje a „levegőben volt”, pontosabban azóta, amikor 2020-ban bejelentette, hogy 2023 őszétől már nem folytatja színház­igazgatói munkáját. Időközben a társulatból többen is megkérdezték Pál-Ferenczi Gyöngyitől, elvállalná-e az igazgatói szerepet is – korábban felmerült Pálffy Tibor neve is –, aztán Bocsárdi László is többször beszélt vele a kérdésről, és a színésznő sokáig gondolkodhatott.
 

Esély a folytonosságra

Amikor közölte a társulattal, hogy Pál-Ferenczi Gyöngyi lesz a megbízott igazgató, Bocsárdi László azt érezte, mindenki örömmel és reménységgel fogadja ezt a bejelentést, mert a színházzal nem történik katasztrófa, nem történik olyan változás, amit senki sem szeretne, mert annak az lehet a következménye, hogy többen is elmennek a társulattól. Amikor ugyanis váltás történt az erdélyi színházakban, nagyon sok ilyen pillanatot meg lehetett élni. Arra is visszautalt, hogy Sepsiszentgyörgyön is nagyon viharos volt a kilencvenes évek eleje, amikor végül Nemes Leventét kinevezték színházigazgatóvá. „Nagyon durva volt, a mi idejövetelünk is nagyon durva volt, folyamatos harc és konfliktusok sora volt.” Hasonló helyzet alakult ki más erdélyi városokban is, előfordul, hogy hosszú ideig nem találnak megfelelő vezetőt, ezek kényes helyzetek.

„Én azt gondolom, ha Gyöngyi ezt bírja, ez jó választás, szerintem ő alkalmas arra, hogy biztonságot adjon a társulatnak” – tette hozzá. A közeljövőben meg kell jelennie, folytatta, egy elszánt művészeti vezetőnek, akire rá lehet majd bízni ezt a feladatot. Ő maga is hasonlóan került művészeti vezetőként a Tamási Áron Színházba, „Nemes Levente tartotta a hátát, odatett engem, mindenki támadta őt, ő védekezett és védett engem, és én mentem előre. Ez egy isteni állapot volt, akkor kezdődött a nehézség, amikor ő már nem akarta folytatni.” Azt is felidézte: amikor a gyergyószentmiklósi Figura társulatával Sepsiszentgyörgyre érkeztek, azt a célt tűzték maguk elé, hogy pár év múlva el kell jutniuk odáig, hogy el tudják játszani a Lear királyt, mert az egyik legbonyolultabb szöveg, végül körülbelül tizenöt év után vitték színre Shakespeare drámáját.

Bocsárdi szerint Pál-Ferenczi Gyöngyi mellé kell majd „egy olyan kreatív ember, egy fiatal, vízióval rendelkező színházi rendező, akire lehet építeni”. „Én azt tartom szerencsésnek – folytatta –, ha van egy menedzser-igazgató, aki a művészetet érti, és fel tud fedezni egy művészeti vezetőt, aki viszont álmokkal rendelkezik, és víziói értelmében hozza meg a döntéseit, lépésről lépésre építi fel azt a színházat.” Azt is megjegyezte: „most egy kicsit nehezebb víziót szülni, mert nagyon zavaros a világ, nehezebb helyzetben van mindenki, aki színházzal foglalkozik, és nem csak ők”.
 

Újra Reflex fesztivál

Bocsárdi László azt is elmondta, hogy az ősszel kezdődő új évad műsorterve elkészült, ám egy nagyon bonyolult évad elé néznek: erős bemutatók, Reflex fesztivál (2023. május 14–28. között), egyetemisták miniévadja, Tamási Áron-évforduló következik. „Talán az egyik legbonyolultabb évad lesz, Pál-Ferenczi Gyöngyi bele fog kóstolni, és láthatja, hogy ez mélyvíz” – hangsúlyozta, hozzátéve: segíteni fog neki, „de lehetősége lesz átvenni a vezetést és le­vezényelni ezt az évadot”.

Azt is közölte, a társulat több színésze is filmforgatáson dolgozik, Mátray László „egy készülő komoly film főszereplője, ami dicsőség nekünk”. Filmszerepet kapott Pálffy Tibor és Erdei Gábor is, továbbá ősztől egy fiatal, budapesti születésű színésszel bővül a társulat, akit azzal a feltétellel vesznek fel, hogy három évig itt marad. A társulatnál dolgozik még egy szegedi színész, Pignitzky Gellért, a volt igazgató szerint elkezdődött az a folyamat, amikor nem erdélyi színészek mennek Magyarországra, hanem onnan jönnek színészek Erdélybe.

Bocsárdi László egyelőre nem gondolkodik azon, mi lesz majd akkor, ha betölti a 65. évét. Általában az ösztöneire hallgat, 2020-ban is beléhasított a felismerés, hogy hátra kell lépnie. Most arra kíváncsi, hogy ez a váltás, ez az átmeneti állapot a Tamási Áron Színház életében hogyan fog működni. „Nem tervezek egy darabig, jó pár évvel ezelőtt eldöntöttem – magyarázta –, hogy aki sok évre előre tervez, az nevetséges. Miközben én is sok évre előre tervezek, mert tudom, hogy 2023-ban hol rendezek, de ilyenkor mosolygok magamon”, a Covid ugyanis bebizonyította, hogy napok, hetek alatt minden megváltozhat…

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 739
szavazógép
2022-07-08: Nyílttér - Puskás Attila:

Bűn és bűnhődés (Egykori olvasmányaim)

Amikor néhány könyvbarát összejött és fogyatkozni látszott a beszédtéma, megkérdeztük egymást: ugyan melyik könyvet vinnénk a lakatlan szigetre, hogy bár olvasnivalónk legyen létünk elhagyatottságában? Én Dosztojevszkij lélektani regényét, a Bűn és bűnhődést jelöltem meg.
2022-07-08: Múltidéző - Csinta Samu:

Értékek föld alatt, föld felett (Beszélgetés Szegedi László Tamás brassói lelkipásztorral, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktorával)

Történelmi „díszletek” közé születve, majd a szórványlét rögvalóságának megtapasztalása után vált legendás szórványlelkésszé a Brassóban szolgáló Szegedi László. Az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktorával Bod Péterről, használtruha-kereskedésről és harangok sorsáról is beszélgettünk.