Női kosárlabdaAmerikai beállót szerződtetett a Sepsi-SIC

2022. július 8., péntek, Sport

A román Andreea Mititelu, a belga és kongói kettős állampolgársággal rendelkező Bethy Mununga, valamint a dán válogatott Maria Jespersen után egy újabb kosárlabdázó érkezik a megyeszékhelyi Sepsi-SIC együtteshez, amely szerda este közösségi oldalán bejelentette, hogy megszerezte az amerikai Khadijiah Cave játékjogát. A tengerentúli beálló legutóbb az izraeli élvonalban játszott.

  • Khadijiah Cave (55). Fotó: Tony Gutierrez / AP
    Khadijiah Cave (55). Fotó: Tony Gutierrez / AP

A 27 éves, 190 cm magas Khadijiah Cave 1995. február 19-én született az Egyesült Államokban, Augustában (Georgia állam). Az amerikai egyetemi bajnokságban a Baylor Egyetem együttesét erősítette. Itt négy évet töltött, és 2017-ben átigazolt Európába. Profi karrierjének első csapata a svájci Espérance Sportive Pully volt, amellyel 2018-ban a Svájci Kupában elődöntőt játszott. A 2018–2019-es szezonban már az izraeli Hapoel Petah Tikva kosarasa volt, a következő évadban pedig szintén a zsidó állam élvonalában szerepelt, a Ramat Hasharonnak kosarazott. 2020-ban átigazolt az ugyancsak izraeli Ashdodhoz, amellyel bajnoki ezüstérmet szerzett, majd a 2021–2022-es évadban ismét a Hapoel Petah Tikvánál játszott, innen érkezik Sepsiszentgyörgyre. A Tel-Avivtól mintegy 10 km-re lévő városban eltöltött második idényében a tengerentúli center 23 mérkőzésen kapott lehetőséget. Ezek alatt átlagban 37 percet töltött a pályán, 21,9 pontot szerzett és 11,6 lepattanót gyűjtött.

Mint ismeretes, a Sepsi-SIC korábban bejelentette, hogy a megyeszékhelyen folytatja pályafutását a konstancai Andreea Mititelu, a belga és kongói kettős állampolgársággal rendelkező Bethy Mununga, valamint a dán válogatott Maria Jespersen. Továbbra is a szentgyörgyi zöld-fehérek alakulatánál játszik majd Anamaria Pop, Ștefania Cătinean és Orbán Nikolett. Távozott a háromszéki csapattól az előző szezon pontgyárosa, Brianna Fraser, a rutinos Shaqwedia Wallace, a közönségkedvenc Jovana Pašić, Alina Podar, Anisia Croitoriu és az izraeli Daniel Raber.

A Nemzetközi Kosárlabda-szövetség közölte, hogy 22 csapat nevezett az Euroliga 2022–2023-as idényére, amelynek sorsolását július 15-én tartják Münchenben. A hatszoros bajnok és hétszeres Román Kupa-győztes Sepsi-SIC harmadszor vesz részt a selejtezőn. Alanyi jogon tizenhárom alakulat indulhat a sorozatban, a megmaradt három kiadó helyért a további kilenc csapat – köztük a zöld-fehérek is – harcol október 11–13. között. (tibodi)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2022-07-08: Sport - :

Döntetlen Kazahsztánban (Labdarúgás, Bajnokok Ligája )

A Ferencváros gól nélküli döntetlent játszott szerdán a kazah Tobol vendégeként a Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában, a párharc első mérkőzésén. A visszavágóra jövő szerdán 21 órától kerül sor a Groupama Arénában. Az ütközet győztese a szlovák Slovan Bratislava és a georgiai Dinamo Batumi továbbjutójával mérkőzik meg, míg a vesztese átkerül a Konferencia Ligába, ahol az északmacedón KF Skupi és a gibraltári Lincoln Red Imps vesztesével találkozik.
2022-07-08: Máról holnapra - Farkas Réka:

Iohannis, a NATO-főtitkár

Iohannis NATO-főtitkár szeretne lenni, ez most már bizonyosnak látszik, ő maga is beismerte-forma idei első és egyetlen sajtótájékoztatóján kedden. Ha felajánlanák neki e magas rangú pozíciót, nagyon alaposan megfontolná és nyilvánosságra hozná – válaszolta újságírói kérdésre. Szerényen nyilatkozott, mint aki áldozatot vállal, ha eme jelentős terhet is nyakába veszi, pedig minden eddigi cselekedete azt mutatja, bármit megtenne, hogy elnyerje a tisztséget. Akár Románia elnöki székét is feladná időnap előtt egy NATO-vezetői tisztségért.