Ursula Philippi vezette csoport gyönyörködött a hétvégén a zágoni református templom orgonájának hangjában. A látogatás célja az orgona megismerése volt, a látogatók alaposan szemügyre vehették a hangszert.
Ursula Philippi egy hónappal korábban kereste meg Márton Jánost, a zágoni református templom kántorát, aki a kultúrigazgatói tisztséget is betölti. A zágoni látogatás a református templom Einschenk Károly által újjáépített orgonája ürügyén valósult meg – a vendégek Einschenk orgonaépítő mester munkáit vették górcső alá.
A két autóbusszal érkező társaság nemcsak szemügyre vehette az orgonát, Ursula Philippi rövid billentyűs-előadását is meghallgathatta. „Egy orgonista, nem egy kántor mutatta meg, mit lehet kihozni egy orgonából. Tulajdonképpen két orgonáról van szó, két építőtől, a különbséget is lehetett hallani, a pedálbasszus is működik. A fúvót motorral táplálják, de megmaradt a régi, lábbal hajtós rendszer is, ez áramkiesés esetén hasznos” – értékelte Márton János.
A zágoni orgona 1925-ben nyerte el jelenlegi formáját. Eredetileg Schneider Péter építette, Einschenk Károly pedig kétmanuálisra bővítette. Nevével hangszerüzlet is működik Brassóban, s a családnak ma is van zenész tagja, a mester unokája. Az Einschenk-orgonák is rendelkeznek erdélyi nyilvántartással, ez könyv formájában is megjelent, településenként ismertetik az orgonák készítőit. A kötetet nehéz beszerezni, nemrég Dénes Endre javította a zágoni református templom orgonáját, neki is csak másolatban volt meg a könyv – mondta Márton János.
Egy másik zenei esemény is gazdagította Zágon kulturális életét, az elmúlt héten rendezett fúvóstábor résztvevői mutatták be tudásukat a Mikes–Szentkereszty-kastély előadótermében. A táborban húszan vettek részt, közülük tízen kezdőkként.
Ursula Philippi a bukaresti Ciprian Porumbescu Konzervatórium 1979-es orgonaszakos végzőse. A kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia professzoraként dolgozott, majd 2015-ben úgy döntött, hogy visszavonul az oktatói pályáról – olvasható a regizene.ro portál ismertetőjében. Mint írják, a művész több díjat nyert nemzetközi és hazai versenyeken. Repertoárjában a reneszánsztól a zenei avantgárdig terjedő orgonaművek szerepelnek. Organ Landscape Transylvania című dupla CD-albumával elnyerte a Német Lemezkritikusok Díját, Hans Peter Türk Máté-passiójának előadását tartalmazó CD-albumával pedig a luxemburgi Pizzicato magazin Supersonic-díját. Ursula Philippi az utóbbi időben különleges figyelmet szentel Erdély régi orgonái megmentésének.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.