Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor SzínházNyolc bemutatót terveznek

2022. július 11., hétfő, Magazin

Nyolc bemutatót tervez a 2022–2023-as évadban a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, amely meghirdette már az új bérletrendszerét – közölte a teátrum.

Az új évadban három nagyszínpadi előadásra készülnek. Ezek a bemutatás tervezett sorrendjében: Witold Gombrowicz Operett című darabja, amelyet Szilvay Máté állít színpadra, Luigi Pirandello Hat szereplő szerzőt keres című műve Anca Bradu rendezésében, valamint Eugène Ionesco Haláli nagy játék című drámája, melyet Alexandru Dabija állít színpadra.

Ezeken kívül további öt új előadás készül, köztük a Győrfi Kata által írt és Kató Zsolt által rendezett A Kondi, Fincziski Andrea egyéni előadása, az Udvarhely Bábműhely és a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház bábtagozatának közös produkciója, a Petőfi-szelfi Bartal Kiss Rita rendezésében.

A közönség továbbá megtekintheti az Andrew Hefler rendező által jegyzett Afterparty című improvizációs stúdió-előadást, a Márkó Eszter rendezte Nyolckor a bárkán című nagyszínpadi gyerekelő­adást, valamint a Tóth Tünde által színpadra állítandó Ábel. Rengeteg. című produkciót, amely Tamási Áron Ábel a rengetegben című művének adaptációja.

A korábbi években bemutatott produkciók közül további tizenhármat tartanak műsoron. A Petőfi-emlékévhez kötődően 2023. március 15-én tervezik bemutatni a forradalom.ma 3.0 című előadást Tóth Árpád rendezésében.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2022-07-11: Magazin - :

Újra Double Rise fesztivál Torockón

Augusztus 11. és 13. között szervezik meg Torockón a 6. Double Rise összművészeti fesztivált, amely a könnyűzene mellett nagy hangsúlyt fektet a népzenére – jelentették be csütörtökön Kolozsváron a szervezők.
2022-07-11: Riport - :

Összegzés Szentábrahám községben (Bánja-e a székely 24/3.)

Tervem, hogy körbejárjam a történelmi Udvarhelyszék településeit, amelyek jórészt a mai Hargita megye délnyugati részén helyezkednek el, illetve részben átnyúlnak Kovászna, Maros és Brassó megyébe is. Riportsorozatom egyik célja, hogy bemutassam Székelyföld különálló tájegységeit, áthajolva szomszédos közigazgatási területekhez tartozó kerítéseken, körülnézve ugyancsak székely településeken. Udvarhelyszék irányából Erdővidék felé közelítve vesszük szemügyre a falvak mai gazdasági és társadalmi helyzetét, a rejtett és megmutatkozó potenciált, a pillanatnyilag zajló folyamatokat és a közeljövőre vonatkozó terveket. Minden települést megvizsgálok az egyházközségek, a helyi vállalkozások szintjén, illetve a civil berkekben zajló közösségépítő munka szemszögéből is, külön figyelve arra, hogy rávilágítsak a szellemi és az épített örökségre.