Ravasz rókák, Bátor farkasok, Duruzsoló darazsak és Örökzöld életűek lepték el a héten a Benedek-mezei tábort, a csapatok naponta váltják egymást a nemezelő, bútorfestő, similabdakészítő és bőrtarsolygyártó műhelyben.
Színes gyapjúval, bőrrel, fonalakkal, festékkel, ecsettel teli kosarakból kerülnek elő a munkaeszközök, de még gumikalapács is van köztük a bőr lyukasztásához. Vannak, akik még soha nem varrtak semmit, tű sem járt a kezükben, a táborban ezzel is ismerkednek Benkő Éva irányításával a similabda készítésénél, amihez hagyományos módon fűrészport használnak. A bútorfestőknek Máthé-Szentkirályi Imola magyarázza az egyes lépéseket, a fából készült tárgy alapozását kék festékkel, és amíg az szárad, kiválasztják a virágmintát, lerajzolják papírlapra, kifestik, és kész is a terv, jöhet a falra akasztható fogasszerű kulcstartó festése. A nemezelők addig simogatják, sirítik szappanos vízzel a gyapjút, amíg az jól összeáll, fonalat készítenek belőle, felvágják és felfűzik gyöngynek, ezt a gyermekek Kolozsi Ildikótól tanulják. A bőrtarsolyok készítésének, díszítésének fortélyait Szász Judit mutatja, ebben a műhelyben kész remekművek születnek, amelyeket a kis kézművesek hazavihetnek.
A délután a játékoké, nem marad el a lóti-futi és a számháború sem, ilyenkor kell a csapatoknak bemutatniuk az előző napi feladatokat, például az előre megadott tíz szó alapján írt kis történetet.
A sepsiszentgyörgyi Guzsalyas Alapítvány tavalyhoz hasonlóan idén is két rendben tartja kézműves táborát gyermekek számára (a második alkalom augusztus 22–26. között lesz), július utolsó hetében a felnőtteket várják közös alkotásra. Jelenleg negyvenhat 6–10 éves gyermekkel foglalkoznak a nappali programos táborban, azaz reggeltől délután hat óráig.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.