Elmarasztaló jelentés

2022. július 14., csütörtök, Világfigyelő

Fennáll a veszélye, hogy Magyarország súlyosan és rendszerszerűen megsérti az Európai Unió alapját képező európai értékeket – állapította meg a jogállamiság magyarországi helyzetéről tegnap elfogadott jelentéstervezetében az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE).

A 47 igen szavazattal, 10 ellenszavazattal és 2 tartózkodással elfogadott jelentéstervezetben a képviselők aggályukat fejezték ki egyebek között az alkotmányos és választási rendszer működésével, az igazságszolgáltatás és más intézmények függetlenségével, valamint a bírák jogaival és a korrupcióval kapcsolatban. Véleményük szerint Magyarországon nem biztosított a magánélet és az adatok védelme, a véleménynyilvánítás szabadsága, benne a tömegtájékoztatás sokszínűsége, a tudományos élet szabadsága, a vallásszabadság, az egyesülési szabadság, az egyenlő bánásmódhoz való jog, beleértve a szexuális kisebbségek jogait, valamint a kisebbségek, köztük a romák és a zsidók jogai, ahogy az e kisebbségekkel szembeni gyűlöletkeltő kijelentésekkel szembeni védelem sem. A képviselők arra szólították fel az Európai Bizottságot, hogy használja ki a rendelkezésére álló valamennyi eszközt, különösen a költségvetési feltételrendszert az európai értékek védelmére. Szorgalmazták, hogy az uniós végrehajtó testület ne hagyja jóvá a koronavírus-járvány utáni helyreállítást szolgáló uniós alap pénzeinek folyósítását lehetővé tevő magyar tervet mindaddig, amíg Magyarország teljes mértékben nem teljesíti az európai szemeszter valamennyi vonatkozó ajánlását, és végre nem hajtja az Európai Unió Bíróságának, valamint a strasbourgi székhelyű Európa Tanács felügyelete alatt működő Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) valamennyi vonatkozó ítéletét.

Az elfogadott jelentéshez Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője, Jorge Buxadé Villalba, Jadwiga Wisniewska, Patryk Jaki és Vincenzo Sofo, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR), valamint Jean-Paul Garraud és Annalisa Tardino, az Identitás és Demokrácia (ID) pártcsalád EP-képviselői alternatív véleményt nyújtottak be. A Magyarországot elmarasztaló jelentés szubjektív véleményeken és politikailag elfogult kijelentéseken alapul, homályosan megfogalmazott aggályokat tartalmaz, értékítéleteket tükröz, és kettős mércét alkalmaz – jelentette ki Jorge Buxadé Villalba, az EP Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) nevű pártcsalád spanyol képviselője. Szerinte egyértelmű, hogy Magyarországon demokrácia van, a magyar kormány alkotmányosan működik, és tiszteletben tartja a jogállamiság normáit. Vincenzo Sofo nyilatkozatában hangsúlyozta: pártja, az Olasz Testvérek is támogatják Magyarországot Brüsszellel szemben vívott harcában. Kijelentette továbbá: Brüsszel föderális Európát kíván létrehozni, ennek egyik jele a koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő uniós források kifizetésének visszatartása.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2022-07-14: Világfigyelő - :

Energia-veszélyhelyzetet hirdetett a magyar kormány

A magyar kormány energia-veszélyhelyzetet hirdetett és hét pontból álló intézkedési tervet fogadott el, ennek részeként augusztus 1-jétől csak a lakossági átlagfogyasztás mértékéig biztosítja a rezsicsökkentéssel limitált gáz- és áramárat – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tegnap a kormányinfón.
2022-07-14: Közélet - Fekete Réka:

Ügyeskednek a kis kézművesek

Ravasz rókák, Bátor farkasok, Duruzsoló darazsak és Örökzöld életűek lepték el a héten a Benedek-mezei tábort, a csapatok naponta váltják egymást a nemezelő, bútorfestő, similabdakészítő és bőrtarsolygyártó műhelyben.