Nem kell a Nobel-díjas oltás

2008. december 10., szerda, Közélet

A negyedikes kislányok méhnyakrák elleni oltása, sajnos, beleveszett a romániai választási kampány mocskába. Nyilvánvaló, az egészségügyi minisztérium a roppant költséges oltási programot kampánycéllal időzítette október közepére, és a sietség ellenük fordult, a félretájékoztatott vagy egyszerűen tájékozatlan szülők hatalmas botrányt csaptak, a liberális közgazdász miniszter meg sem mert szólalni, a szakemberek — igaz, kis késéssel — kiálltak az oltás hasznossága mellett, próbálták ellensúlyozni a pánikot, de késő volt. A szülők zöme felült a felelőtlen pletykának, s gyermekei egészsége szempontjából fontos lehetőségről mondott le.

Pont most, e botrány közepette olvassuk, hogy idén az orvosi Nobel-díjat Harald zur Hanusen német kutatóorvos kapta (megosztva két, más területen munkálkodó orvossal), akit a humánpapilloma-vírus (HPV) méhnyakrákot okozó hatásának feltárásáért jutalmaztak. A cikk leírja, hogy Hanusen eredményei alapján sikerült megértenie az orvosi világnak a HPV fertőzésmechanizmusát és a vírus által okozott daganatok kialakulásának folyamatát. Ezek után kifejlesztettek egy, a kórokozó elleni védőoltást, ami nagy reményt ad a méhnyakrák elkerülésére.

Nos, itt és most ez ellen a tudományosan igen magas szinten elismert oltás ellen tiltakoznak a szülők, csépelik a szót a korlátolt pedagógusok, s próbálnak szembeszállni a tudatlanság és tájékozatlanság okozta indulathullámmal az orvosok. Ők tudják ugyanis, hogy nem kísérleti nyúlnak használják a mi tizenegy éves kislányainkat, hanem egy életre szóló védettséget biztosítanának az oly gyakori méhnyakrák ellen.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2008-12-10: Közélet - Ferencz Csaba:

A hagyomány erősebb (Disznóvágások évada)

Idén is mintegy 30—35 ezer disznót ,,áldoznak fel" a gazdák, s a levágás módjában is — uniós normák ide vagy oda — a hagyományos módszereket alkalmazzák.
2008-12-10: Máról holnapra - Sylvester Lajos:

Koalíciók színe és visszája

Attól függetlenül, hogy ma, a lap megjelenésekor hol tartanak a koalíciós frigykötések, mondom és írom, hogy a szocialistáknak az RMDSZ-t elutasító, koalícióba lépésük feltételeként szabó váratlan kirohanása és a magyarok kormányzattól való távol tartása matematikai megalapozottságú, és belső pártfélelemből fakad.