Prospera SepsiHátrányból indulva

2022. július 22., péntek, Közélet

A Prospera Sepsi projekt már egy éve működik, és akik olvastak már róla, tudják, fő célkitűzése, hogy Sepsiszentgyörgy három hátrányos helyzetű lakókörzetében (az Őrkőn, a Csíki negyed egy részében és Szépmezőn) a mélyszegénységben élőknek esélyt adjon a szakmai képzésre, majd ezt követően megnyíljon előttük az út, hogy bekapcsolódhassanak a munkaerőpiacra, mely aztán ösztönzőleg hathat közösségbeli társaik számára is.

Jómagam kissé úgy cseppentem az egészbe, mint Pilátus a krédóba, ennek ellenére vagy éppen ezért kíváncsian tekintettem a dolgok elé, hisz a sztereotípiákat érdemes levetkőzni ilyen esetekben. Az Eurocenter Amőba Oktatási Központ oldaláról nyerhettem betekintést a rendszerbe, mely a képzésekért, a programban részt vevők oktatásáért, valamint a munkaerőpiacra való beléptetésükért felel.

Többször látogatást tettem az Őrkőn, és kapcsolatba kerültem olyan fiatalokkal, akik vagy már beléptek a munkaerőpiacra, vagy folyamatban van alkalmazásuk. Mindenképpen hatalmas előrelépésnek tartom, hogy már a projekt kezdetekor – tavaly júliusban – elhangzott egy új szemlélet városunk polgármesterének részéről, aki akkor kiemelte: „célunk az, hogy ne halat adjunk azoknak az embereknek, akik bajban vannak, hanem próbáljuk megtanítani őket halászni. Ez viszont egy nehéz és összetett feladat.” Ez azért is jó, mert szakítani látszik – retorikájában legalábbis – az eddigi helytelen gyakorlattal, amikor is a többségi társadalom „halászott” ezen emberek helyett, másrészt pedig mégis segít az adott településrész lakóin, hiszen alapvető emberi tulajdonság kellene hogy legyen még ebben az embertelennek látszó világban is az empátia, mely keresztény mivoltunk egyik fő jellemzője is egyben.

A mostani segítség pedig valóban olyan, aminek az ott élők csak a hasznát láthatják, akár már rövid távon is. Öröm volt szóba állni egy olyan szépmezői hölggyel, aki a virágkertészeti képzés elvégzése után a Dália Kft. kötelekében került alkalmazásra. Elmondása szerint a kollégák befogadták, elismerik, ő pedig remekül érzi magát élete első hivatalos munkahelyén, és ami a legfontosabb, hogy elégedett mostani életével. Másik pozitív élményem az elmúlt időszakból, hogy két életerős fiatalember, miután a megfelelő szakképzettséget megszerezte, kőművesként fog munkába állni, velük beszélgetve, önéletrajzuk kitöltésében segédkezve azt tapataltam, mindketten lelkesek, dolgozni szeretnének, megértették, hogy csak és kizárólag ez az egyetlen járható út ahhoz, hogy sikeresen felzárkózzanak a többségi társadalomhoz.

Az Őrkőn járva pedig egyértelműen látszik Márkus András keze nyoma, decemberben lesz három évtizede, hogy a cigányok papja – ahogy ismerik a környéken – foglalkozik Sepsiszentgyörgyön a cigányok oktatásával, felemelésével, beilleszkedésük segítésével. Az Őrkőn élő emberek nagy része hol kíváncsisággal, hol reménnyel, hol a kettő egyvelegével tekint az oda érkezőkre, a rajtuk segíteni akarókra. Persze, azt is meg kell említeni, hogy első látásra ez egy sziszifuszi munka, sőt, másodikra is, mégis foglalkozni kell a kérdéssel főleg azoknak, akik történelmi távlatokban gondolkodnak és közben figyelik és értik is a demográfiai adatokat... Mindenestre, ez a csapat, aki foglalkozik ebben a projektben a leszakadó városrészek lakóival, elkötelezett, lelkes és elhivatott, és persze nem utolsósorban szakmailag felkészült is. Most már csupán azokon múlik a siker, akikért létrejött ez az európai uniós támogatás.

Összegezve, ha van az említett településrészeken élő hátrányos helyzetű emberekben tanulási vágy és ha követik a már munkaerőpiacra integrált társaikat, látván, hogy dolgoznak, megváltozott az életük – egyszóval, ha a példa ragadós, sikerrel zárulhat a projekt egy év múlva. Mi, akik ezen és ezekért az emberekért dolgozunk, mindannyian ebben bízunk, hisz annak jótékony hatásai lesznek egész városunkra nézve, nem csupán az említett területeken.

Erőss Bulcsú mentor, Eurocenter Amőba / Sepsi Prospera projekt

A Prospera Sepsi projektben zajló képzésekre eddig összesen 117-en iratkoztak, Őrkőről a legtöbben, 74-en, aztán Szépmező következik 32 iratkozóval és legvégén a Csíki negyed, innen 11-en jelentkeztek. A legnépszerűbb szakma a növénytermesztés, 69 iratkozóból 14-en vizsgáztak, 20-an még végzik a képzést. Építőmunkás szakmára 36-an iratkoztak, 18-an vizsgáztak és 10-nek van még folyamatban a képzése. Ács-asztalos szakmára 12-en iratkoztak és 6-an tettek sikeres vizsgát. Ez utóbbi esetében a beiratkozáshoz érettségire van szükség, azért vannak ilyen kevesen ebben a csoportban.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki a felelős a közel-keleti konfliktusért?










eredmények
szavazatok száma 2088
szavazógép
2022-07-22: Közélet - Csinta Samu:

Tusványoson, egy pohár bor mellett (Beszélgetés Toró T. Tiborral, Tusványos egyik alapító atyjával)

Annyira mélyen és öntörvényűen hömpölygő folyamat a tusványosi, hogy lehetetlen rajta lényegit változtatni, tartja az immár 31. kiadáshoz érkező Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor egyik alapító atyja, Toró T. Tibor. Beszélgetés kreativitásgyakorlatról, „szentháromságról” és bekapcsolt mikrofonokról.
2022-07-22: Képzőművészet - :

Incitato 30

Nem csupán egy kiállítást ünneplünk, egy kéthetes alkotói folyamat eredményét, hanem egy páratlan, nagy történet 30. évfordulóját is. A kiállítás túlmutat önmagán, felidézheti ennek a 30 esztendőnek fontos mozzanatait, emlékezetes alkotásait, alakjait. Különösségével, egyediségével, a táborszervezés kitartó munkájával, erőfeszítéseivel olyan értéket sikerült itt megteremteni, mely mára felbecsülhetetlen mind művészeti, művészettörténeti, mind közösségi szempontból.